Argentínában komoly gondot okoz, hogy túlságosan felduzzasztott az államapparátus, alacsony az ipar termelékenysége, és kiterjedt a feketegazdaság.
Abdesalam Lassoud hazájában történt elítélésének okát az ügyészség továbbra sem pontosította.
Kína és a Fülöp-szigetek vitában áll az energiaforrásokban és halban gazdag, stratégiai fontosságú Dél-kínai-tengerrel kapcsolatban, amelyen évente sok milliárd dollár értékű árut szállítanak.
Egyelőre nem világos, hogy a Hamász megkezdte-e vagy egyáltalán szándékában áll-e a vegyi fegyverek tömeges előállítása.
A katonai szóvivő szerint azért volt szükség a légicsapásra, mert öt terrorista a mecset alatti alagútban tartózkodott, és könnyebb fegyverzettel nem tudták volna felszámolni a dzsihádista osztagot.
Samantha Woll 2022 óta vezette a detroiti zsinagógát, emellett más helyi zsidó szervezetek munkájában is aktívan részt vett.
Köszönik, elvannak Európa közepén, az EU-ba sem léptek be, de mégis mintha ott lennének.
Harcokat jelentettek a Donyeck megyében lévő Avgyijivka környékéről is.
A szíriai gyanúsítottak közül ketten a robbanás helyszínétől nem messze sétáltak, másik két társuk pedig a közeli utcában parkoló gépkocsiban ült.
A Gázai övezetben máris katasztrofális a humanitárius helyzet, a kórházakat "elárasztják" a sebesültek és a gyermekek "aggasztó ütemben halnak meg".
Az Iszlám Állam 21 terroristája dolgozik jelenleg svéd óvodákban és iskolákban gyerekekkel, fiatalokkal vagy más kiszolgáltatott állampolgárokkal.
Az intézkedést a hatóságok a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni fellépéssel indokolják.
Legalább három civil életét vesztette és többen megsebesültek az ukrán hatóságok szerint az elmúlt 24 órában a kelet- és dél-ukrajnai területeket ért orosz légi és tüzérségi támadásokban.
Csehországban, Nymburk városában délután lezuhant egy sárkányrepülő, melynek következtében meghalt egy 19 és egy 61 éves személy.
Elítélték az arab országok vezetői a Gázai övezet két hete tartó izraeli bombázását, és a közel-keleti békefolyamat felújítására szólítottak fel szombaton a Kairói Béke Csúcstalálkozón.
Hidvéghi Balázs szerint egész Európában állandósítanák a bevándorlást, annak minden veszélyével együtt.
Az európai intézmények több mint 850 alkalmazottja által aláírt levélben az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek az álláspontját bírálják, aki „feltétel nélküli támogatást” ígért Izraelnek.
Éjféltől életbe lépett a szlovén határellenőrzés a horvát és a magyar határon, az intézkedés legalább tíz napig tart.
Jelentősen megnőtt az antiszemita incidensek száma a német fővárosban, Berlinben, amióta a Hamász palesztin fegyveres csoport megtámadta Izraelt.
Megnyitották a Gázai övezet és Egyiptom határán lévő rafahi ellenőrzőpontot humanitárius segélyszállítmányok előtt szombaton.
Az izraeli légierő csapásokat mért a Hamász iszlamista terrorszervezetre a Gázai övezetben.
Benyújtotta lemondását Vincent Van Quickenborne belga szövetségi igazságügyi miniszter péntek este, politikai felelősséget vállalva a belga fővárosban hétfőn történt terrortámadás kapcsán.
Az orosz vizsgálóbizottság az ügy további részleteinek feltárása érdekében Kanada, Lengyelország és Fehéroroszország segítségét kérte.
A katalán elképzelések ellenzői az ország alkotmányára hivatkoznak, amely alapján illegitimnek tekintendő a 2017-ben tartott katalán referendum, de a korábbi katalán elnök, Carles Puigdemont esetleges amnesztiája is.