Csónakon érkező észak-koreaiakat fogtak el Dél-Koreában
A dél-koreai hatóságok kedden elfogtak egy észak-koreai csónakot, amelyben az első értesülések szerint disszidálni próbáló észak-koreai menekültek voltak - közölte a helyi katonaság.

A kisméretű facsónakot kedden Dél-Korea keleti részén, Szokcsó városában észlelték, az északi határvonalnál, vagyis a két Koreát elválasztó tengeri határnál - jelentette be a vezérkari főnökség közleményben, hozzátéve, hogy miután szokatlan mozgásokat észleltek, radarral és hőmérsékleten alapuló figyelőeszközök segítségével követték nyomon a csónakot.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség értesülései szerint a csónakban négy észak-koreai utazott, akik jelezték, hogy külföldre kívánnak távozni hazájukból, de a hadsereg ezt egyelőre nem erősítette meg.
A hírszerző hatóságok és a hadsereg nyomozást indítottak, hogy kiderítsék, pontosan milyen szándékkal akartak a csónak utasai bejutni az országba.
Legutóbb májusban volt hasonló eset a félszigeten, akkor kilenc észak-koreai kelt át a nyugati tengeri határon egy halászhajóval. A disszidálók gyakrabban inkább Kína felé menekülnek Észak-Koreából, mint hogy a katonaság által erősen védett észak-déli határon keresztül próbáljanak átkelni.
Október elején Dél-Korea több száz észak-koreai menekült visszatoloncolásával vádolta meg Kínát, ugyanakkor a kínai külügyi szóvivő állítása szerint az országban ekkor nem voltak "úgynevezett észak-koreai disszidensek".