Nógrádi György: Oroszország a háborút nem nyerheti meg, de az ukránok sem
A szovjet utódállamokért folyó harcnak csak egyik színtere Ukrajna – nyilatkozta a Magyar7-nek Nógrádi György. Az ismert biztonságpolitikai elemző a nyugati döntéshozók lépéseit azzal magyarázza, hogy elképzelésük szerint Oroszország meggyengült, s a gyenge partnerbe bele kell rúgni.
Fél év telt el az Ukrajna elleni orosz támadás óta. Hogyan változtak ezalatt Moszkva és Kijev hadicéljai?
Gyakorlatilag ott tartunk, hogy a háborúban mindkét fél új stratégiai célokat fogalmazott meg. Az orosz cél az volt február 24-én, hogy négy irányból támadnak, a háború kilenc napig tart és két nap alatt beveszik Kijevet. Ebből semmi nem jött be.
Mostanra az oroszok fő céljává a Donbasz teljes területének elfoglalása vált. Jelenleg Donyeck megye területének mintegy 75 százalékát uralják, Luganszk megyét teljes egészében elfoglalták. Az ukrán válasz pedig az, hogy Oroszország belsejében igyekeznek különböző csapásokat mérni. Jelenleg állóháború zajlik, amelyben mindkét fél stratégiai áttörést szeretne elérni, egyelőre sikertelenül. Eközben egyre több nyugat-európai ország vezetése ismeri fel, hogy ennek a háborúnak nem lesz katonai győztese, vagyis valamilyen módon fegyverszünetet kell kötni az oroszokkal, s utána békét.
Vagyis tulajdonképpen patthelyzet alakult ki?
A NATO főtitkára azt nyilatkozta, Oroszország ezt a háborút nem nyerheti meg. Ez tökéletesen igaz, én annyit tennék hozzá, hogy Ukrajna sem.
Általános oroszellenesség is érzékelhető. Zelenszkij kijelentette, hogy az oroszok ötven évig ne hagyhassák el Oroszországot, ez már-már fajelmélet. Európa ebben a kérdésben is megosztott, az oroszoknak adott vízumok ügyében Németországban belpolitikai vita is zajlik. A fegyverszállítások folytatódnak, de a Kijevnek küldött fegyverek jelentős részét ellopják. Megjegyzem, még a háború előtt közzétett statisztika szerint Ukrajna a korrupció tekintetében Fekete-Afrikával van egy szinten, a világ 122. legkorruptabb állama. Tény az, hogy Európa ma kölcsönöket vesz fel, amit odaad Ukrajnának, amit az soha nem fog visszafizetni. Kijevnek idén kellett volna a tartozásait törlesztenie, két év haladékot kért – valójában esély sincs arra, hogy az ukránok belátható időn belül fizetni tudjanak. Ez is egyfajta patthelyzet.
Ehhez képest az ukránok meglehetősen magabiztosan nyilatkoznak. A kijevi vezetés csakis akkor hajlandó leülni tárgyalni az oroszokkal, ha azok minden 2014 óta elfoglalt területet kiürítenek. Sőt odáig mennek, hogy Oroszország felosztását vizionálják. Mivel magyarázható ukrán részről ez a magabiztosság?
Az eddig meghozott szankciós intézkedések Oroszországot valóban sújtották, de Európát sokkal jobban. A kérdésére a válaszom, az ukrán elképzeléseket napról napra az amerikaiak és a britek alakítják. Ukrajna függetlenségének kikiáltása óta az ország tele van amerikai és brit katonai tanácsadókkal.
Zelenszkij naponta közzétesz egy nyilatkozatot, az én megítélésem szerint ez ma már döntően kontraproduktív, túl sok értelme sincsen, a világ egyre kevésbé hallgat rá. Ami fegyvert odaküldtek, arra nem elég, hogy Ukrajna valóban komoly ellenfele legyen Oroszországnak, a két fél közt minőségi különbség van.
A Szovjetunió felbomlásakor a nyugati döntéshozók a nukleáris potenciál felosztását, Oroszország további szétesését még biztonságpolitikai kockázatnak tartották. Miért változott meg ez a felfogás?
A nyugati elképzelés az, hogy Oroszország meggyengült, és a gyenge partnerbe bele kell rúgni. A folyamatban az első lépés az volt, hogy az öt keletnémet tartomány belépett az NSZK-ba. A második lépésben a volt szocialista országok csatlakoztak az Európai Unióhoz és a NATO-hoz, harmadjára, nézzük meg, milyen irányba indultak a szovjet utódállamok.
A kazah rezsimet az év elején az orosz beavatkozás mentette meg, most mégis kézen-közön fegyvereket szállítanak Ukrajnának. Ez mivel magyarázható?
A kazahok szeretnének középen maradni, Tokajev, az új vezető nemrég tárgyalt Putyinnal. Vagyis a kazahok részéről szó sincs egyértelmű nyugati elköteleződésről.
A nyugati döntéshozók azt sugallják, Oroszország az Ukrajna elleni támadás miatt elszigetelődött. Ehhez képest a feltörekvő hatalmak nem foglaltak egyértelműen állást Kijev mellett, sőt. A szűkebb térségünk államai viszont kevés kivételtől eltekintve felsorakoztak Moszkvával szemben. Ez a történelmi okokon túl mivel magyarázható?
Egy megjegyzés, az Afrikai Unió két vezetője augusztus elején Szocsiban Putyinnak megerősítette, hogy az ukrajnai háborúban, vagy ha úgy tetszik, az orosz–amerikai konfliktusban, ők az oroszokat támogatják.
A csehek és a szlovákok némileg óvatosabbak, de egyértelműen Ukrajnát támogatják. A szlovákok a leselejtezett fegyvereiket adják Ukrajnának, amit nyugatról pótolnának, reményeik szerint kedvező feltételekkel. Románia hagyományosan az Egyesült Államokhoz köti a politikáját. A konfliktustól Bukarest azt reméli, hogy megnyitja az utat Moldova beolvasztásához Romániába. A magyar politika abból indul ki, hogy csakis a fegyverszünet és a béke a megoldás, mert magyar fegyverszállítás esetén Kárpátalja azonnal célponttá válna. Ebben a magyar politika a német és a francia állásponthoz áll a legközelebb, de nyilván Európa két vezető hatalma más látószögből követi az eseményeket, mint az Ukrajnával szomszédos Magyarország.
Az imént Kárpátaljára utalt. Reális várakozás-e, hogy Ukrajna beígért uniós csatlakozásának köszönhetően jobbra fordul az ottani magyar közösség helyzete?
A kárpátaljai magyarok helyzete a háború kitörése óta tovább súlyosbodott, és reálisan azzal lehet számolni, hogy érdemi javulás ebben a tekintetben a harcok befejezése után sem várható.
Ráadásul Ukrajna csatlakozási folyamata egy nagyon hosszú, rögös út lesz, amelynek nem lehet látni a végét. Az egy dolog, hogy Zelenszkij milyen marhaságokat beszél napról napra, a valóság az, hogy Ukrajna nem kompatibilis az Európai Unióval, nincs esélye a csatlakozásra.
Térjünk át a háború sajnos nagyon is kézzelfogható gazdasági következményeire. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a szankciók legalább annyira, ha nem jobban fájnak az Európai Unió polgárainak, mint az oroszoknak. Miért megy szembe ennyire látványosan a saját érdekeivel Európa?
Ma már kevesen emlékeznek, Merkel több milliárd dollárt adott Amerikának, hogy Trump engedélyezze az Északi Áramlat 2-t. A tárgyalás így is botrányba fulladt, mert Trump szokásához híven benyúlt a zsebébe, odadugott két csokoládét Merkelnek, és azt mondta: Angie, ne mondd, hogy nem kapsz tőlem ajándékot. Két bonbon volt, Merkel majd elájult. Amint az ukrajnai háború elkezdődött, az amerikaiak pillanatok alatt visszavonták a támogatásukat. Abba most ne menjünk bele, hogy jogilag semmi közük hozzá, a valóságban ebben a kérdésben is az USA-nak van meghatározó szava. Az Egyesült Államok pedig abból indul ki, hogy vegyünk tőlük palagázt, igaz drágábban, de ez az amerikai érdek.
Az jut eszembe, hogy két-három évtizeddel ezelőtt még fajsúlyos, karizmatikus politikusok irányították a nagy európai államokat. A mostani generációban nem látni ilyen vezetőt. Hogyan fordulhatott ez ennyire a visszájára?
Egyszerűen azért, mert ma nem éri meg politikusnak lenni. Nagyon csúnyát mondok, nem tudom, le lehet-e írni. Ha én egy gazdasági vezető vagyok, a saját cégemet viszem, és napi három nővel csalom a feleségem, akkor azt mondják, milyen jó az egészségi állapotom. Ha politikusként akár csak egyszer is félrenézek, azt mondják, egy rohadt szemét vagyok. A politikusok sehol a világon nincsenek megfizetve, jelentős részük emiatt anyagilag zsarolható. A másik, ha én húszévesen elmegyek politikusnak, harminc évvel később érek fel a csúcsra, majd megbukok.
Elnézést, a Kohl egy középszerű politikus volt, de felismerte, hogy vagy azonnal létrehozza a német egységet, vagy belátható ideig nem lesz rá esély. Hol van akár egy Olof Palme? Egy Bruno Kreisky? Macron egy rendkívül középszerű politikus, aki a parlamenti választást elvesztette. Scholznak nagy szerencséje, hogy messze még a választás Németországban. Amerika: Biden, alkalmatlan vezetni, 79 éves. Nagy-Britannia: most bukott meg Boris Johnson, aki egy rendkívül szuggesztív politikus, hogy alkalmas volt-e vezetőnek, majd eldönti a történelem.
Lát-e esélyt arra, hogy gyökeres fordulat következzen be az európai politikában, akár néhány éven belül?
Nagyon lassan fordul az európai hangulat. Itt stratégiai áttörés nem lesz, lassú fordulat igen.
Lassan három éve katasztrófahangulatban élünk. Előbb a pandémia, utóbb a háború, és a vele járó félelmek. Mit gondol, visszazökken a világ a régi kerékvágásba, vagy menthetetlenül belecsúsztunk egy negatív spirálba?
Egy: a Covidról semmit nem tudunk. A koronavírusról a CIA azt jelentette a szövetségeseknek, fogalmuk sincs, hogy jött ki a laborból. Kettő: a Covidról az összes szakértő azt állította, hogy véget ért. Nem ért véget. Három: a sanghaji kikötőt a Covid miatt lezárták, ettől kezdve a világgazdaság megbénult. Négy: pár héttel Sanghaj előtt egy hajó keresztbe állt a Szuezi-csatornán, ami világgazdasági válsághoz vezetett. Nukleáris háború? Mit mondott Willy Brandt? Aki először lő, az másodszor hal meg.
A jelenlegi helyzetben csak egy orosz– amerikai megállapodás hozhat stratégiai áttörést. Ennek sajnos nyomait sem látjuk.
Megjelent a Magyar7 2022/35. számában.
