2022. május 3., 15:15

Bőkezű fegyveradományok Ukrajnának

A 69. napja tartó háború mindkét fél számára komoly veszteségekkel jár. Nem mindegy, hogy ezeket hogyan tudják pótolni.

PzH 2000, német önjáró tarackágyú
PzH 2000, német önjáró tarackágyú, Hollandia jóvoltából került Ukrajnába
Fotó: Wikipédia

A napokban két cikkünkben foglalkoztunk azzal, hogy az orosz és az ukrán fél (linkek a cikk alatti ajánlóban) február 24. óta milyen veszteségeket szenvedett. Az összesítéshez a holland alapítású Oryx katonai elemzésekkel foglalkozó blogot hívtuk segítségül. Az ő módszertanuk szerint csak azt könyvelik el veszteségnek, amiről fotó- vagy videódokumentáció készült. Az ő számaik így alacsonyabbak lehetnek, a valósnál és/vagy a hivatalosan közöltnél, viszont amit feltüntetnek, az mind igazolt veszteség. A két oldal hivatalos megszólalói "bemondásra" közlik a veszteségeket, aminek nem feltétlenül kell teljes terjedelmében hitelt adnunk.

A veszteségek mindkét oldalon számottevőek, és akkor csak az eszközparkbeli veszteségekről szóltunk, nem említettük az emberveszteségeket. Ennek nemcsak a hadihelyzet szempontjából van/lesz jelentősége, hanem a háború után is, amikor a produktív korú férfiak hiányozni fognak a gazdasági élet egyéb területeiről, illetve a családjaikból, ami a szociális ellátórendszerre fog további terheket róni, természetesen nem beszélve a személyes veszteségek feldolgozásáról...

Ebben a helyzetben nem mindegy, hogy a hadviselő felek hogyan tudják pótolni/kijavítani az eszközparkban esett károkat.

Oroszország jóval nagyobb "kezdő leltárkészlettel" vágott neki a háborúnak. De természetesen nem összpontosíthatja minden katonai erejét Ukrajnába, hisz a 17 millió négyzetkilométeres, 348 szlovákiányi területű ország más részein is kell katonának maradni. (Bár a hadsereg, hivatalosan az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői állománya mellett támaszkodhatnak még a hadseregtől független, mintegy 350 ezer fős, közvetlenül Vlagyimir Putyinnak alárendelt Nemzeti Gárdára, ezen felül közel tucatnyi egyéb, állami hatásköröket fegyveresen ellátó szerv, szolgálat, ügynökség stb. tevékenykedik az ország területén.) Emellett Szíriában is működnek orosz harcoló alakulatok. Oroszország 2015-ben kapcsolódott be a szíriai polgárháborúba, Bassár el-Asszad rezsimje oldalán. Azóta a France24 beszámolója szerint 63 ezer orosz katona fordult meg a térségben, igaz, ennél alacsonyabb számokat is jelentettek, de arról, hogy jelenleg mekkora haderőt köt le a közel-keleti jelenlét, nehéz hitelt érdemlő adatokat találni.

Ukrajnának – bár lényegesen kisebbek a nyersanyag- és humánerőforrásai, mint Oroszországnak – sem kell szégyenkeznie, ha a hadiipar kerül szóba. Az állami UkrOboronProm hadiipari tröszt nagy és profitabilis. Keleti szomszédunk 2012-ben a világ negyedik legnagyobb fegyverexportőre volt az Egyesült Államok, Oroszország és Kína után. Azért érezzük, hogy erre a listára csak vasvillák és kiegyenesített kaszák exportjával nem lehetne felkerülni...

Az ukrán hadiipar a Krím-félsziget 2014-es annexiója óta új lendületet vett. Emellett nyugatról is vásároltak modern fegyvereket. (Az ukrán drónvásárlásokról ebben a cikkben írtunk korábban.)

A 2022-es ukrán hadsereg sem felszerelésében, sem kiképzési anyagában nem hasonlítható össze a 2014-essel. A magas exportszámokból láthatjuk, hogy Ukrajna fegyverből békeidőben önellátó. Azonban ilyen mértékű amortizáció mellett, aminek az elmúlt 69 napban lehetünk tanúi, saját erőből képtelenség biztosítani az utánpótlást, még normál gyártáslogisztikai menet mellett is, nem még úgy, ha a vasúti csomópontok egy része már járhatatlan, a Fekete-tenger pedig blokád alatt áll.

Kijev mellett a főbb hadiüzemek Harkivban, Mariupolban, Mikolaivban, Herszonban, Szevasztopolban, Zaporizzsjában vannak. Ezeknek a városoknak a nevei valószínűleg már ismerősen csengenek a hírekből a környékükön dúló heves harcok miatt, melyekben valószínűleg a gyárak is sérülhettek.

Ukrajna azonban az utánpótlás tekintetében nincs magára hagyva. Korábban ebben a cikkben foglalkoztunk vele, melyik ország milyen katonai, pénzügyi és humanitárius segítséget ígért neki. GDP-arányosan Szlovákia Ukrajna negyedik legnagyobb támogatója. Természetesen a lista nem teljes, hisz nem mindegyik ország hozza nyilvánosságra a katonai szállítmányokat, illetve az ukrán fél sem azok befogadását. Ráadásul a donor országoknak fogalma sincs róla, mi történik az Ukrajnába küldött amerikai fegyverekkel, ahogy erről nemrégiben a CNN tájékoztatott. (Ennek ellenére az oroszok mégis "sejtik" valahonnan, hova és mi érkezett, mivel gyakoriak a fegyverraktárak elleni légi- és rakétatámadások.)

Az alábbiakban közölt adatok tehát a beígért támogatásokat jelzik, a ténylegesen Ukrajnába szállított fegyverek mennyisége ennél több is lehet.

Egyesült Államok

200 BTR M313 páncélozott csapatszállító

200 nagy mozgékonyságú többcélú kerekes jármű

300 Switchblade drón

121 Phoenix Ghost drón

100 Quantix drón

95 M777 155 mm-s löveg

16 helikopter

10 AN/TPQ-36 radar

2 AN/MPQ-64 Sentinel radar

? RQ-20A Puma felderítő drón

? 70 mm-s rakéta

? vízi drón

 

Törökország

16 Bayraktar TB2

? Bayraktar Mini IHA D

 

Lengyelország

100 P-73 rakéta

200 T-72M1 tank

60 BWP-1 gyalogsági harcjármű

20 2C1 önjáró löveg

20 Grad BM-21 rakétavető

? FlyEye drón

 

Németország

14 Mercedes-Benz Wolf W461 terepjáró

 

Franciaország

12 Caesar önjáró löveg

 

Észtország

9 D-30 vontatott tarack

 

Spanyolország

1 RG-31-Nyala akna- és rajtaütés elleni védelemmel ellátott jármű

 

Nagy-Britannia

120 Wolfhund akna- és rajtaütés elleni védelemmel ellátott jármű

120 Mastif akna- és rajtaütés elleni védelemmel ellátott jármű

120 FV103 Spartan páncélozott harcjármű

? drónok

? Stormer önjáró lövegek

? Sea Spear rakéták

 

Csehország

20 vz. 77 Dana önjáró löveg

20 RM-70 rakétavető

12 T-72M1 tank

5 BVP-1 gyalogsági harcjármű

 

Kanada

4 M777 A2 155 mm-s vontatott löveg

 

Hollandia

5 AN/TPQ-36 radar

2 Thales Squier radar

? YPR-765 gyalogsági harcjármű

? PzH 2000 önjáró tarack

 

Ausztrália

20 Bushmaster akna- és rajtaütés elleni védelemmel ellátott jármű

 

Norvégia

25 Heidrun drón

 

Szlovákia

1 Sz-300 rakétavédelmi rendszer

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.