A kis borászatok minőségi borokkal tudnak kitörni
Ha meghallom a borász szót, óhatatlanul egy férfialak jelenik meg lelki szemeim előtt. Bár az elmúlt évszázadok során a szőlő körüli munkálatokba a nők is bekapcsolódtak, a borral való foglalatoskodás elsősorban a férfiak asztala volt. Az utóbbi évtizedekben azonban egyre több hölgy követelt magának helyet a hordók mellett.
A globalizált borpiacon, ahol a nagyüzemi termelés uralja a polcokat, főleg azokat az alsókat, a családi borászatok a terroir tiszta megnyilvánulásai maradnak, hiszen boraikban a helyi talaj, klíma és szőlőfajták harmonikus találkozása érződik. A kisebb családi borászatok a borpiac szíve-lelke, hiszen ők képviselik a hagyományok, az egyediség és a kézműves értékek megtestesülését. A muzslai Borvák Mária a fiatal borászgeneráció képviselője. A szőlőhegy szeretete már gyermekkorában beleivódott. Az érsekújvári járásbeli nagyközségben azt tartják igazi muzslainak, akinek van egy darab szőleje is a falu körüli dűlők valamelyikében. A kis családi szőlőparcellát előbb Mária szülei kezdték bővíteni. Jelenleg 4,5 hektáron gazdálkodnak, így a kisebb borászatok közé tartoznak, ám ez a méret már gazdaságos lehet, egyben számos kihívást is hordoz. Ezekről beszélgettünk.
Könnyebb úgy borral foglalkozni, hogy az embernek benne van a nevében a bor?
Lehet, hogy tudat alatt ez is segít, de ami igazán segített, az a szülői példa, később pedig a Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola volt.
Hogyan kerültél a szőlő és a bor bűvkörébe?
Leginkább a családom révén. Olyan családban születtem, ahol világ életükben szőlővel foglalkoztak az emberek. Muzslán azt mondják, az az igazi muzslai, akinek van szőlője a szőlőhegyen, ahhoz pedig hozzátartozott a bor.
Tehát már az oviban is szőlőfürt volt a jeled?
Amikor a szüleim kimentek a szőlőbe, minket is vittek magukkal. A szőlőhegyen tartózkodás nekünk játék és szórakozás volt, nekik munka. Sokáig nem engedtek a szerszámokhoz vagy a növényhez nyúlni. Ma, immár magam is szülőként, úgy gondolom, az én szüleim nagyon okosan vezettek a szőlő szeretetéhez, ugyanis soha nem kényszerítettek semmire, a szőlővel való tevékenység mindig inkább játék volt, semmint munka.
A játékos kezdés után mikor kezdtél komolyabban foglalkozni a borral?
21 éves voltam, amikor édesapám megvette a muzslai szőlőhegy legrégebbi, 1837-ben épült pincéjét. Ekkor kezdtünk el nagyobb mennyiségben bort készíteni.
Mekkora területen gazdálkodtok jelenleg?
Ebben vannak olyan parcellák is, amelyeken még az én déd- és ükszüleim gazdálkodtak. Földjeink több dűlőben, főleg az Öreg-Újhegyen és a Nagyhegyen vannak, több tagban, édesapám ugyanis a területvásárlások során azt a szempontot érvényesítette, hogy a szomszéd szőlője ne legyen gazos...
Milyen szőlőfajtákat termesztetek?
Muzslán főleg fehér fajtákkal dolgozunk. Olaszrizlinggel, rajnai rizlinggel, zöld veltelinivel, leánykával. Ezek általában Muzslán mindenkinél megtalálhatók. Mi foglalkozunk még pálavával és traminivel, a vörös fajták közül pedig kékfrankossal és cabernet savignonnal.
Vannak alkalmazottaitok, vagy a család végzi az összes munkát?
Napjainkban a szőlőkombájnok is nagyon sokat fejlődtek már az első példányokhoz képest. De még mindig nem olyan kíméletesek, mint amikor kézi szüretnél az ember kiválogatja, és szépen, óvatosan beleteszi a kannába. Mi még abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy kis borászatként megengedhetjük magunknak a kézi szüretet, mindaddig, amíg lesznek segítőink. De egyre több helyen látom a környékünkön is, hogy a szüretet nem tudnák máshogy megoldani, csak szőlőkombájnnal, különben a tőkéken maradna a szőlő.
Ennyire nem találni idénymunkást?
Valóban komoly gondot jelent a megfelelő képességű és motivációjú idénymunkások megtalálása. Másrészt átalakult a birtokszerkezet is. Gyermekkoromban sok kis szőlőbirtok volt a szőlőhegyen. Ma inkább a nagyobb, egybefüggő birtokszerkezet a jellemző. Vannak, akik 7-10 hektáron gazdálkodnak, a szövetkezeti szőlő hatvan hektár.
Hol történik a szőlő feldolgozása?
Így fent történik a feldolgozás, lejjebb az erjesztés, és még lejjebb az érlelés. A szőlőt hagyományosan dolgozzuk fel, zúzó bogyózóval, utána kádakban áztatjuk, ezt követően kerül a présbe.
Egy 1837-es pincébe én csak szép fahordókat tudok elképzelni... Vagy vannak fém hordóitok is?
Fém és fa hordóink egyaránt vannak. Kísérletezünk. Sok technikát látok külföldön, de hazai borászatoknál is. Van, amit már mi is ügyesen tudunk használni, van, ami másnál bevált, nálunk nem... És vannak technikák, amiket még csak szeretnénk kipróbálni, ilyen az amfora vagy a beton tojás. Ez még a jövő zenéje.
A kisebb felvidéki szőlőtermesztők nagy dilemmája, hogy eladják-e a szőlőt, vagy bort készítsenek. Ti hogyan álltok ehhez a kérdéshez?
A pincénk kapacitása jelenleg az általunk megtermelt szőlő mennyisége harminc százalékának a befogadására elegendő. Az efeletti részt szőlő formájában adjuk el. A bor értékesítése így egyelőre kisebb arányban van jelen, de minden nap azon dolgozunk, hogy legalább megfordítsuk ezt az arányt, illetve az összes szőlőnket fel tudjuk dolgozni. Mi erős hozamkorlátozással dolgozunk, évi 35-40 tonnát termelünk.
Milyen piacon értékesítitek a bort, és milyen formában?
Palackozva értékesítjük, és ezt a gyakorlatot is szeretnénk folytatni. Jelenleg fő piacunk Szlovákia, illetve Magyarország. A bort közvetlenül tőlünk lehet megvásárolni, így komolyabb értékesítései trendekről még nem tudok beszámolni.
Hogy látod a kis családi borászatok helyzetét a szlovák piacon? Életképes ez a modell, legalább olyan szinten, hogy egy családot eltartson?
Nálunk az egyetlen kitörési pont, ha nagyon jó minőségű palackozott bort kínálunk hozzáértő, vagy legalábbis a munkát értékelni tudó embereknek. Magunk körül azt tapasztalom, létezik ez a réteg. A mi bevételeink nagyobb részét egyelőre a szőlő közvetlen eladása adja, de bízom benne, hogy ha növeljük a kapacitásunkat, akkor ehhez majd bővíteni tudjuk a vásárlói közösségünket.
Ha körülnézünk a felvidéki borvidékeken, kelettől nyugatig, azt láthatjuk, hogy a közeget egyfajta pezsgés jellemzi. Minden rendesebb boros falunak megvan a maga fesztiválja, vagy legalább valamiféle nyílt nap a pincesoron. A kisebbek is palackoznak, és igyekeznek valahogy pozicionálni magukat a piacon. Minek tulajdonítható ez?
Ezekben az emberekben egy jó adag elszántság van. Egy borászatot elindítani, úgy, hogy valaki nemcsak a nevét adja hozzá, hanem ő termeli a szőlőt, ő készíti a bort, ő csinál mindent körülötte, nagyon nagy időbeli és anyagi befektetés. Ha valaki már ennyit áldozott rá, akkor nagyon elszánt abban, hogy ezt sikerre vigye. Aki ma borászkodik, valószínűleg nagyon szereti a szakmáját, és élvezi, hogy a borral dolgozhat.
Novemberben beszélgetünk. Idén a szokatlanul meleg nyár, és a rendkívül száraz augusztus miatt sok termelő már nyárutón kénytelen volt leszüretelni. A jégbort leszámítva már a hordókban az idei termés. Milyen évetek volt?
Röviden: gyors. Ha 2024-re gondolok, az jut eszembe, hogy nagyon nagy, hosszan eltartható borokat lehetett készíteni, amelyek nagyon izgalmas ízeket produkáltak. Ugyanakkor a szüret idén elég gyorsan zajlott, annak ellenére is, hogy az egyes fajtáink beérése között szokott lenni némi szünet. Most nem volt. Háromnégy hét volt az egész szüreti időszak, az embernek fejben és állóképességben egyaránt nagyon ott kellett lenni, hogy győzze idővel, úgy gazdálkodva a munkaerővel, hogy a szőlő is le legyen szüretelve, és a bor is elkészüljön.
Megjelent a MAGYAR7 49. számában.
