A muzslai bortúrákat az ő képei kísérik
A közelmúltban elhunyt párkányi autodidakta képzőművész, Gróf Lajos sosem szakadt el az otthoni tájtól, Muzslától, a szülőfalujától. Földi pályafutása véget ért, de lelkének érzékeny világa művei által köztünk él tovább.
Borvák Imre muzslai borász gyerekkorától ismerte Lajost, de arról, hogy festészettel is foglalkozik, csak később szerzett tudomást.
Akkor figyeltek fel rá többen, amikor felkérték egy templomi festmény kijavítására.
– Maga Lajos mesélte, micsoda tériszonya volt, de a felkérésnek eleget tett, felmászott a hat méter magas állványra és megcsinálta. Akkor is segített, amikor a 90-es évek elején kirabolták a templomot. Sok kegytárgyat elvittek, a többi között a keresztút festményeiből is tizenkettőt. Azok színvilága és fényképek alapján egészítette ki a keresztutat. Bár nem volt figurális festő, nagyon szépen sikerült neki – emlékezik Imre.
Később úgy adódott, hogy Borvákék vettek a szőlőhegyen egy romos pincét, közel Lajosék hétvégi házához. Ekkor kerültek közelebbi barátságba, hiszen a Gróf család szinte az egész nyarat a szőlőhegyen töltötte.
– Az 1838-ból származó pincét átépítettem, kialakítva az előtérben egy pincegalériát is. Lajos képei nagyon illettek a miliőhöz, a muzslai bortúra résztvevői a jó bor mellett elgyönyörködtek bennük. Így aztán egyre több gazda akasztott ki egy-két Gróf-festményt a pincéjében, és ma már ez hagyománnyá vált – meséli Imre, aki előkelő helyen őrzi azt a két festményt, melyet a festő neki ajándékozott. Egyik a szőlőhegy bejáratánál lévő feszület, a másik pedig arról a pincéről készült, melyet Borvák Imre később átépített. Lajos szerény ember volt, nem voltak művészi allűrjei, gyakran adott vagy ajándékozott el festményeket, mert vallotta, minél több helyen fellelhetők, minél többen látják, annál nagyobb az értéke.
Erzsikének, Lajos nővérének a családi háza is telis-tele van a festményeivel. Még azt is őrzi, amelyet legelőször, gyerekkorában festett.
– Nagyon jól rajzolt, művészeti főiskolán szeretett volna tovább tanulni, de sajnos nem vették fel. Szerencsére nem szegte kedvét, festegetett, rajzolgatott, alkotótáborokban fejlesztette tehetségét. A párkányi alkotócsoport tagja volt, önálló tárlatai leginkább Muzslán és Magyarországon voltak. Egy lengyelországi kiállításra még én is elkísértem – emlékezik öccsére Erzsike.
Olgával, a festő feleségével a temetőben beszélgetünk, még frissek az elválás ejtette sebek. Könnyek közt mondja, férje életének utolsó napján is üldögélt kicsit festővászna előtt. Panelházi műtermének falait a padlótól a mennyezetig beborítják festményei. Utolsó alkotását Muzsla községnek szánta, a falu látképe, ahogy Bélától rálátni. Elviszik majd a községi hivatalba, akarata szerint.
Megjelent a Magyar7 2021/50. számában.
