Jó bornak is kell cégér – együtt ittunk muzslai bort
Ötödik alkalommal invitált a Muzslai Hegyközség a szőlőhegyre, hogy igyunk együtt muzslai bort. Szombaton már délelőttől főtt a gulyás, szólt a zene a 17 nyitott pincénél és egyre gyűltek a látogatók. Az időjárás is szőlőhegyi túrához igazodott. Minden adott volt, hogy jó hangulatban igazán jó borokat kóstolhassunk.

Az eddigi évek során az volt a tapasztalat, hogy sokan az első pincéknél álltak meg és feljebb nagyon nem is jutottak. Az idén azonban többen döntöttek úgy, hogy fentről lefelé látogatják végig a nyitott pincéket. Így az első megállójuk a Nagyhegy magas pontján álló Zalaba pincészetnél volt.
A pince teraszáról festői panoráma tárult a látogatók szeme elé. Ellátni egészen Komáromig – látni az új építésű hidat és Kisbéren az áramfejlesztő generátorokat is.
6 és fél hektáron gazdálkodunk ötfajta fehérszőlőt és háromfajta vöröset termesztünk. A szőlővel való munka szeretetét a családból hoztam, később az osztrákokhoz jártam, ott gazdáknál és szőlészetekben dolgoztam, amit ott tanultam hazahoztam és próbálom alkalmazni”
– fejtette ki Zalaba József.
Hozzáfűzte, óriási előny, hogy a dombtetőn van az ültetvényük, mert itt állandóan mozog a levegő, így a lisztharmattal sokkal kevesebb gondjuk van, mind a völgyekben.
Pathó László is az ősöktől tanulta a borkészítést. 550 tőkéje van, ha el tudja adni normális áron a szőlőt akkor eladja, de bort mindig készít. Présháza helyes kis házikó, tíz éve folyamatosan újítja fel, a pince téglával van kirakva mint általában a muzslai pincék. Süteménnyel és pogácsával is készültek a látogatók fogadására.
Mészáros Henrietta párjával a H&V pincészet tulajdonosa, és a hegyközség tagjaként szervezője is a rendezvénynek. Ő is beleszületett a szőlővel való munkába.
– fejtette ki a borász.
Kitért arra, helyi borfogyasztójuk a nullához közelít, pincészetük a legtöbb bort Magyarországon értékesíti, mert ez a vonzáskörzetük és a borkultúra is fejlettebb. Pár éve még jobbára a fehérborokat keresték, mára fordult a helyzet, többen a vörösborokat kedvelték meg. Heni a borok mellett gulyással és borzselével is kedveskedett a látogatóknak.
– emelte ki Mészáros Henrietta.
