Az ellenzéki Smer-SD megtévesztésnek tartja a választási ciklus lerövidítésére vonatkozó, Boris Kollár házelnök által beharangozott alkotmánytörvény-tervezetet.
Arany János szatirikus eposzának címe szinte tökéletesen kifejezi azt a helyzetet, amelybe a két éve bejelentett, ám ez idáig be nem mutatott kisebbségi törvény került.
"Nekünk azzal semmi bajunk, ha az Európai Unió újabb gázforrások után néz, de az ebben való részvétel kizárólag önkéntes lehet, semmifajta kötelességet beszerzés tekintetében a tagállamokra róni nem lehet"
Összesen négy medúzafajt azonosítottak a tengerbiológusok az ottani partoknál.
Az oroszok szerint egymást lőtték az ukrán rakétaállások, ez okozta a civil épületek sérüléseit.
A NATO-tagországok egységesen úgy ítélik meg, Oroszország a legjelentősebb és legközvetlenebb fenyegetés a szövetségesek biztonságára, értékeire és a szabályokon alapuló nemzetközi rendre nézve.
A szlovák-ukrán határ mentén fekvő Ugar (Ubľa) község önkormányzata jelezte, a továbbiakban már nem tud segíteni a településre érkező ukrán menekülteken.
A koronavírus újabb hulláma enyhébbnek tűnik, a fertőzöttek számának emelkedése nyár végére, ősz elejére várható.
Fontos, hogy a szlovák diplomaták tevékenysége és megnyilvánulásai egyirányba mutassanak.
Összesen 76 százalékkal emelkedik a következő négy évben a Szlovák Gázművek (SPP) által biztosított lakossági gáz ára.
Indiából érkezett atya gondozza a felvidéki magyarság lelki életét.
Június végéig már több közéleti személyiség jelezte, hogy indulni készül az elnökválasztáson.
Az Európai Bizottság előzetesen jóváhagyta a felújítási alapból Szlovákiának szánt pénzösszeg egy részét.
Gulyás: Erős nemzetek alkotta erős Európai Uniót és erős Közép-Európát szeretnénk.
A hivatalos álláspont szerint Oroszország teljesítette esedékes kötvénytörlesztési kötelezettségeit, az átutalások a szankciók miatt nem érkeznek meg a kedvezményezettekhez.
A rendelet annak biztosítását célozza, hogy a gázpiacon megfigyelhető zavarok ellenére az uniós gáztárolási kapacitások feltöltött készletekkel várják a téli időszakot.
A hét leggazdagabb ország közös, várhatóan holnap napvilágra kerülő tervei között állítólag szerepel az orosz kőolajra kivetett ársapka is.
A mentők egy súlyos és három könnyű sérültet vittek kórházba, miután hétfő délelőtt leomlott a VI. kerületi Jókai utcában lévő egyik ház negyedik emeleti falrésze.
Bírság és börtön is lehet a szörnyű tévedésből.
A Szlovákiában politikai kérdéssé fajult medvevita kapcsán a Szlovák Vadászkamara is többször kifejtette álláspontját.
Még mindig 30 százalék körül alakul a friss fertőzések aránya.
Napközben 32-35 fok között alakul a hőmérséklet, eső csak elvétve enyhítheti a forróságot.
Oknyomozó újságíróik a brit közmédia belső dokumentumaiból kiderítették, a BBC vezetői "genderkonzultánsokat" fogadtak állami pénzen.