POZSONY. Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint a jövő évi alacsonyabb államháztartási hiány a kormány kiadásokat, főként az adóelillanásokat csökkentő erőfeszítéseinek köszönhető.
POZSONY. A Most-Híd a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elé kívánja vinni a szlovákiai állampolgársági törvényt.
POZSONY. Nem járt sikerrel a főügyészségen Anton Martvoò kormánypárti képviselő panaszával, amelyet Alojz Hlina független honatya tavalyi parlamenti támadása kapcsán nyújtott be.
BUDAPEST. Kanada és Magyarország között hidat jelent az a 315 ezer kanadai állampolgár, aki a népszámláláskor magyar származásúnak is vallotta magát - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Budapesten.
POZSONY. Összesen 19 parlamenti képviselő száll majd harcba a főpolgármesteri vagy polgármesteri székekért a november 15-i helyhatósági választásokon. Közülük 17-en a kormánypárt, ketten pedig a Most-Híd színeiben indulnak.
POZSONY. Szlovákia felkészült arra, hogy megbirkózzon az Ebola-vírus okozta helyzettel – jelentette ki Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter.
Barsi régió/Ipolyság. A Barsi Egyházmegyében pár hónappal ezelőtt 75, illetve 50 év után ünnepi istentiszteleten iktattak be Társult Anyaegyházközségek.
Betlér. Szent Hubertuszra emlékeztek Betlérben, az Andrássy kastély parkjában, immár 19. alkalommal.
Várhosszúrét. Fazekas hétvégét tartottak Várhosszúréten.
Dunaszerdahely. 60 éves érettségi találkozóját ünnepelte Dunaszerdahelyen a gimnázium azon osztálya, amely a II. világháború után az első magyar tanítási nyelvű osztály volt.
POZSONY. Két, az egyesült Iscar márkanév alatt futó, mesterséges megtermékenyítésre alkalmas klinikát vásárolt Szlovákiában a Hartenberg Holding beruházási alap, melynek Ján Babiš cseh pénzügyminiszter szintén az egyik alapító tagja.
POZSONY. A pozsonyi M.R.Štefánik repülőtér egyelőre nem hozott rendkívüli intézkedéseket a fenyegtő Ebola-járvány miatt. „Csak rendkívüli helyzet esetén kerül sor a készenléti tervben meghatározott eljárások és intézkedések megvalósítására“ – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Martin Kóòa, a közlekedési minisztérium szóvivője. Szlovákia nincs légi összeköttetésben az Ebola-járvánnyal leginkább sújtott országokkal.
POZSONY. Kijevbe készül Andrej Kiska köztársasági elnök, és az ukrán féllel közösen keresik a megfelelő időpontot. Az ukrajnai helyzetre való tekintettel nehéz megmondani, mikor kerülhet sor a találkozóra – mondta Roman Krpelan, az államfői hivatal kommunikációs osztályának igazgatója.
POZSONY. A Pozsony I. Járásbíróság október 13-án hozhat ítéletet Alexandra H. és Juraj H. ügyében, akik előbb különös kegyetlenséggel megkínozták, majd megölték a kiskorú lányukat, Lucka Luknárovát.
POZSONY. Két liberális parlamenti képviselő: Jana Kiššová és ¼ubomír Galko a házasságkötés előtti szerződések önkéntes intézményét akarja bevezetni Szlovákiában. E megállapodásokkal a jelenleginél könnyebben rendezhetnék az egymástól elváló házastársak anyagi helyzetüket.
POPRÁD. A Kereszténydemokrata Mozgalom közgyűlésén elfogadta azokat az alaptéziseket, amelyek a szakemberekkel és a széles nyilvánossággal történő együttműködés alapját képezik. A mozgalom Peter Zajac személyében új alelnököt választott.
POZSONY. 1300 szlovák, cseh, lengyel, magyar és amerikai katona részvételével kezdődik hétfőn hadgyakorlat Szlovákiában. A cél, hogy felmérjék a katonák harckészültségét.
POZSONY. Belátható időn belül nem válnak valóra az egy egészségbiztosítós rendszer kapcsán elhangzott kijelentések.
POZSONY. Idén a tavalyinál is több szlovákiai polgár érdeklődik a hitelkártyák iránt – derül ki a Master Index elnevezésű, a MasterCard által készített felmérésből.
POZSONY. Ondrejcsák Róbert, az Európai és az Észak-atlanti Kapcsolatok Központjának igazgatója szerint a NATO átalakul, s Szlovákiának is reagálnia kellene a világban kialakult új helyzetre.
POZSONY. Hatvanhárom évben határozná meg a közigazgatásban dolgozók felső korhatárát Miroslav Kadúc, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek képviselője. Mint mondta, az Európai Unió tagországainak egyharmadában van ilyen szabályozás.
POZSONY. A helyhatósági választásokra egy hosszú hétvégén kerül sor, ami szakemberek szerint hatással lehet a voksolás kimenetelére. Annak kapcsán azonban eltérnek a vélemények, hogy emiatt többen vagy kevesebben járulnak majd az urnák elé.
POZSONY, BRÜNN. Lelovics Pál, a Brünni Magyar Polgári Egyesület elnöke tiltakozó levelet küldött a kassai Alkotmánybíróság elnökének amiatt, hogy a testület elutasította az állampolgársági törvénynek az alkotmánnyal való összeegyeztethetősége vizsgálatát célzó beadványt.
POZSONY. A Kereszténydemokrata Mozgalom mai poprádi közgyűlésén a tervek szerint elfogadják a párt új programját, módosítják az alapszabályt és megválasztják az új alelnököt.