FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. november 06.
Az elmúlt 30 év magyar külpolitikáját és nemzetpolitikáját összefoglaló mű fontos könyv, a magyar történelem egy kiemelkedő szakaszát fogja át
A roma politikusok a rendőrség segítségét kérik.
Húsz métert zuhant.
A pozsonyi vezetés nem támadásra, hanem a sokkal konfliktusmentesebb kivárásra rendezkedett be. Nem zaklatnak, nem támadnak senkit, elég, ha csak nem támogatnak semmit.
A vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsban (MNT) a következő négy évben is a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás nevű lista képviselői lesznek többségben.
0
FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. november 05.
Tragikus ütközés.
Magyarország is az egyik díszvendége a sanghaji világkiállításnak.
Szép idővel indul a jövő hét.
Elfogadták a szlovák törvényhozás jövő évi ülésrendjét.
A magyarok három lista közül választhatnak.
A választópolgárok érdeklődjenek aziránt, hogy a képviselőjelöltek miből finanszírozzák kampányukat.
A Tapolcsányi járásból származó 24 éves Samuelt halált okozó, különösen súlyos testi sértés miatt fosztották meg a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogától.
Az átlagos hőmérséklet-változás többnyire 2-3 Celsius fokot ért el.
6 ezer laboratóriumi vizsgálat eredményét összesítették.
Miroslav Lajčák külügyminiszter szerint Szlovákia kész befogadni tíz szíriai árvát a görögországi menekülttáborokból.