2019. május 15., 16:52

Már nem Viktor Stromček a Smer-SD pártigazgatója

Már nem Viktor Stromček a Smer-SD pártigazgatója – ezt ő maga erősítette meg a TASR-nek. Lemondását a múlt héten jelentette be a párt vezetésének. Stromček egyúttal visszautasítja a sajtóban megjelent, a távozásával kapcsolatos spekulációkat.

Viktor Stromček
Fotó: TASR

„Már 2015-ben bejelentettem, hogy 2018-ban, Közép-Európa legnagyobb befektetési projektjének sikeres megvalósítása után távozom a közéletből és a magánszférában tevékenykedem tovább.”

A Smer-SD vezetésével való megegyezést követően tavaly ősszel a köztársaságielnök-választás utánra halasztottam a távozásomat

- magyarázta a TASR-nek, és hozzátette, április 30. óta nem ő a pártigazgató.

Ez az igazság, minden más ok, amivel egyes sajtótermékek előálltak, színtiszta spekuláció

– tette hozzá. A Markíza televízió értesülései szerint Stromček kapcsolatot tartott Marian K. vállalkozóval, akit a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsítanak.

Stromček tavaly lett a Smer pártigazgatója, Ján Richter szociális ügyi minisztert váltotta a poszton. Korábban közlekedési államtitkár és a stratégiai parkok kiépítéséért felelős kormánybiztos volt.

Viktor Stromček maga kérte felmentését a Smer-SD pártigazgatói funkciójából a párt legutóbbi elnökségi ülésén - erősítette meg Peter Pellegrini miniszterelnök, a párt alelnöke a szerdai kihelyezett kormányülésén, Tőketerebesen, és hozzátette, Stromček utódjáról nem beszéltek az ülésen.

„Ez az ő döntése volt, ő jelentette be” - mondta.

A miniszterelnök azt mondta, Stromček nem politikai okokból kérte a felmentését.

„Amit elmondott, abból úgy éreztem, személyes okokból döntött így - mondta Pellegrini.

A miniszterelnök hozzátette, nem tud arról, hogy Stromček kommunikált volna Marian K. vállalkozóval, akit azzal vádolnak, hogy megrendelte Ján Kuciak újságíró meggyilkolását. Egyes sajtóhírek szerint ugyanis ez a pártigazgató távozásának oka. „100 százalékban megerősíthetem, hogy az elnökségi ülésen egy szó sem esett erről" - zárta Pellegrini.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.