A jó hír az, hogy ha mindannyian tudatosan és felelőségteljesen viselkedünk, együtt biztosan megbírkózunk vele" - írta.
Az egészségügyi miniszter szerint súlyos a járványhelyzet Szlovákiában.
101 alkalmazott nem állhat munkába a 700-ból.
A meteorológusok emellett elsőfokú riasztást adtak ki az ország egész területére az esőzés miatt.
A partnerek megvitatták az egyre több európai országban romló járványhelyzetet is.
Ember legyen a talpán, aki eligazodik az új szigorítások között, ezért megpróbáltunk segíteni.
Bidennek nem ez az első olyan nyilatkozata, amiben a közép-európai közösségeket támadja.
Johnson az előző nap megkezdett brüsszeli EU-csúcsértekezlet fejleményeit megítélve arra a következtetésre jutott, hogy ez az Egyesült Királyság uniós partnerei számára nem működőképes megoldás.
11 orvos, 35 nővér és hét ápoló tesztje lett pozitív.
A vírus elsődlegesen cseppfertőzéssel, közvetlenül emberről emberre terjed; élelmiszer közvetítette fertőzés nem fordult elő.
Jóllehet tárgyi bizonyíték eddig nem került elő, a gyanús pénzmozgások miatt kilenc ember ellen emelt vádat az ügyészség.
A hatósági tiltás és a szakadó eső ellenére pénteken ismét ezrek vonultak utcára Thaiföld fővárosában, a résztvevők között számos diák van, sokan azt skandálják, hogy "le a diktatúrával!".
Csehországnak ebből az összegből egymilliárd euró jut.
Osztálybezárások Nagymegyeren és Vásárúton is.
Tíz főre csökkentették az összejöveteleken részt vevők maximális számát, korlátozzák a vendéglátóhelyek működését és a sportrendezvényeken való részvételt.
Szlovákia köszöni, egyre kevésbé van jól.
Ondrejcsák Róbertet érdemei elismeréseképp Londonba küldik.
A hét végén Prágában elkezdődik egy 500 ágyas tábori kórház építése.
Szalay felhívta a figyelmet, hogy a járványügyi bizottság már szeptember 11-én jóváhagyta az óvintézkedések szigorítására vonatkozó javaslatot.
A budapestiek érdeke lenne az államtitkár szerint, hogy a Nagykörúton, főleg most, a rossz idő beköszöntével, megszűnjön a biciklisáv, de ezt a javaslatot a főváros nem fogadta el.
Nézze meg az új táblázatot, körülbelül 110 000 nő mehet hamarabb nyugdíjba
A csütörtöki esetszámokat követően, Bártfán azonosították a legtöbb koronavírus-fertőzöttet.
A volt szovjet tagköztársaság az október 4-én tartott parlamenti választás után sodródott káoszba.
A járványidőszakban volt eset, hogy akár tízszeres drágulást is tapasztaltak.