Vladimír Lengvarský frissen kinevezett egészségügyi miniszter a kormányülés után is rövid sajtótájékoztatót tartott.
Branislav Gröhling, az SaS oktatási minisztere nyilatkozott a délelőtt kormányülés után.
Az Európai Gyógyszerügynökség tegnap este cáfolta, hogy megtalálták volna az összefüggést a brit-svéd oltóanyag és a véralvadási zavarok között.
A rendszer kijátszása miatt akár tízezer euróra is rúghat a bírság.
Különleges daruk beszerzését is tervezik, amelyekkel 52 méteres magasságból is le tudják emelni egy hajó rakományát.
Remišová szerint a járványhelyzet javul, ezért lehet nyitni az iskolákat, majd fokozatosan a gazdaság egyes területein is lehet enyhíteni.
A kórházban ápoltak száma tovább csökkent, összesen 2 895 beteg szorul kórházi ellátásra.
Az olvadó jégtáblák arra kényszerítik őket, hogy a fókák mellett más táplálékforrást is keressenek maguknak.
A tüntetők különféle tárgyakat, üvegeket és füstbombákat hajítottak a római képviselőház épülete felé, majd megpróbáltak áttörni a teret lezáró kordonon.
A portál kiemelte, eddig 2 536 751 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 005 936-an már a második adag vakcinát is megkapták.
Január végén, február elején a megkérdezettek 39,8 százaléka oltatta volna be magát, márciusban ez az arány 41,8 százalékra nőtt.
Az iráni küldöttséget vezető Abbász Aragcsi külügyminiszter-helyettes építő jellegűnek nevezte az első napon zajlott tárgyalásokat.
A részvevők azt követelték, hogy engedjenek be orvost Navalnijhoz, aki korábban hát- és lábfájásra panaszkodott, hétfőn viszont már azt közölte, hogy köhög és 38,1 fokos láza van.
Javulnak a mutatók, szinte kivétel nélkül, de hátradőlni még korai!
Miért nem volt elkerülhető a kormányválság, illetve mi kell ahhoz, hogy az új kormányfő, Eduard Heger stabil alapokra helyezze a négyeskoalíciót?
Moszkva egyelőre nem látja jelét annak, hogy Kijev vissza akarná fogni a harcias retorikát, és hogy kézben tartaná fegyveres erőit a délkelet-ukrajnai demarkációs vonalnál.
Ha már elfelejtette volna, mutatjuk, mit is jelentenek az egyes színek.
Nápolyban, ahol a hetvenévesek vakcinázása zajlott AstraZenecával, az idősek egy része magyarázatot követelt. A helyi egészségügyi hatóság vezetőjének kellett megnyugtatnia őket.
Kizárólag a laboratóriumi tesztek alapján nem lehet definitíven állást foglalni az oltóanyag hatékonyságával és megbízhatóságával kapcsolatban.
Megszűnik a lakosság mozgásának korlátozása és az éjszakai kijárási tilalom is.
Ha központi témát kellene választani a mai napnak, az egyértelműen az AstraZeneca vakcinái körül kialakult botrány lenne.
A romák nemzetközi napját 1990 óta a romák első nemzetközi találkozójának emlékére tartják, amely 1971 április 7-e és április 12-e közt zajlott Chelsfieldben, London közelében.