2021. április 7., 08:11

Járványügyi sajtótájékoztató: Szinte minden járványmutató javul, de enyhítésre leghamarabb csak április 19-e után számíthatunk

A szokásostól eltérően, kedd este helyett ezúttal szerda reggel tartotta menetrendszerű járványügyi sajtótájékoztatóját az egészségügyi miniszter. Krajčí és Heger után már egy harmadik szakember, Vladimír Lengvarský vezeti a tárcát. Ez a mostani volt az első sajtótájékoztatója ebben a minőségében.

Vladimír Lengvarský.
Fotó: HNOnline repro

A miniszter az ilyenkor szokásos köszönetnyilvánítással indított. Leszögezte, a harcot még korántsem nyertük meg, korai még győzelemről beszélni. A láthatóan rutintalan, helyenként akadozva beszélő Lengvarský ezt követően a COVID-automata új beosztásáról beszélt, és kiemelte, ma és holnap is tárgyal a járványügyi konzílium, akkor döntenek majd az enyhítésekről.

A legfontosabb mutatók

Lengvarský után a tárca egészségügyi analíziseket végző intézetének vezetője, Matej Mišík következett. Ő a legfontosabb járványügyi adatokat ismertette. Kiemelte, az adatokat érdemes fenntartással kezelni, a következő napokban jelentősen változhatnak, a húsvéti ünnepek miatt félő, komoly romlás várható. A szakember szerint a mobilitás kellően alacsony, az enyhítések bevezetésekor ügyelni kell majd arra, ez így is maradjon. 

vírus
Fotó:  HNOnline repro

A legfontosabb járványügyi mutatók:

hétnapos incidencia: 117/266 (PCR, ill. PCR és antigén-tesztek alapján) - csökken

kórházban ápoltak száma: 2944 - csökken

új fertőzések hétnapos átlaga: 2071 - csökken

elvégzett tesztek számának hétnapos átlaga: 224338 (PCR és antigén)

pozitivitás: 13% és 1% (PCR és antigén) - csökken

napi halálozás: 81 - növekszik

vírus terjedési értéke (r0): 0,75-0,85 - stagnál

Az egészségügyi ellátás állapotát mutató legfontosabb mutatók is jó irányba változnak.

Egyre kevesebb például a mentők kiszállása a koronavírus miatt, ez jó hír. Egy másik igen örvendetes tényező, hogy egyre kevesebb a fertőzött orvos, nővér és ápoló, 70-80%-os a csökkenés ebben a mutatóban. Ez bizakodásra ad okot.

vírus
Fotó:  HNOnline repro

A halálozások száma a következő napokban biztosan eléri a 12 ezret - közölte Mišík. Néhány száz elhunyt esetében még várat magára a halál okának megerősítése, de szinte biztosra vehető, hogy ez megtörténik. Mišík arról is beszélt, ha a javuló trend megmarad, vagy nem történik jelentős romlás, a COVID-automata értelmében április 19-e után jöhet az enyhülés. 

Az elmúlt napokban több alkalommal is szó esett róla, hogy a közeljövőben némileg átalakítják az automatát, de a szakember erre a témára nem tért ki a sajtótájékoztatón, kérdezni pedig nem lehetett.
Vakcinák

A szakember közölte, április végéig az eddigi megállapodások alapján 26 ezer Johnson and Johnson vakcina érkezik Szlovákiába, mivel ezek "egyadagos" vakcinák, 26 ezer ember immunizálására adnak lehetőséget. 

vakcina
Fotó:  HNOnline repro

Szlovákiába eddig 1,3 millió adag vakcinát szállították, viszont csak áprilisban érkezik még 572 ezer adag vakcina. A Pfizertől 292 ezer adagot várunk, a Modernától mintegy 80 ezret, az AstraZenecától pedig további kétszázezret.

Egymilliomodik vakcinát is beadták a húsvét alatt. Mintegy negyedmillió állampolgár már megkapta a második adagot is. 

Az újságíróknak ezúttal nem volt alkalmuk kérdezni, arra hivatkozva, hogy nyolc órától kormányülés kezdődik. Azt ígérték, az ülést követően tartanak egy újabb sajtótájékoztatót.

Megosztás
Címkék