Hétfőn, 88 éves korában elhunyt a Grammy-díjas énekesnő, Roberta Flack, publicistája szerint békében, családja körében.
Borús, enyhe idő várható kedden a Kárpát-medencében, gyenge széllel és elszórtan csekély csapadékkal.
A pályamunkák leadási határideje 2025. szeptember 30.
A japán gyártó luxus motorkerékpárja idén ünnepli 50. születésnapját, és az évforduló alkalmával két jubileumi modellt dobott piacra a Honda.
Messze a hazától is magyarokkal.
A tudományos megismerés határai végesek és változóak.
Tovább emelkedés várható.
Az ezer szállal Magyarországhoz kötődő Eszék, a Dráva és a Száva között elnyúló Szlavónia fővárosa, egy ízig-vérig közép-európai nagyváros, mediterrán nyüzsgéssel, Monarchia korabeli épületekkel, gyönyörűen felújított barokk kori erődvárossal.
Az okosórák remek eszközök, viszont adataik inkább iránymutatók, mint abszolút igazságok, de ha egészségesebb életmódra ösztönöznek minket, céljukat már elérték.
Az autó megjelenése már csak azért is impozáns, mert az új 5-ös széria most először lépte túl az ötméteres hosszúságot. Emellett az egész fazon dinamikusabb az elődénél.
2023. január 1-től a nyugdíjkorhatár megszabását ismét az átlagos várható élettartamhoz kötik.
Vén kontinensünk ezen szeglete a legsokszínűbb, kulturális heterogenitásból máig jelesre vizsgázik.
Az influenza tesztelésének pontos módszerei segítenek gyorsan és hatékonyan felismerni a fertőzést, így időben elkezdődhet a megfelelő kezelés.
Az első öngyilkossági kísérlet után Samuel S.-t a trencséni börtönkórházba szállították, de ott is öngyilkos akart lenni.
Hol az eső, hol a hó?
Tizedik alkalommal keressük a Szlovákiai Civil Becsületrend kitüntetésre a legérdemesebb embert.
Amivel azonosulni tudunk, az lesz a mi utunk egy egészségesebb élet felé.
Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.
Ógyallán -10 fok alá süllyedt a hőmérséklet.
Az utazások szerelmeseink nem kell várniuk nyárig, tavasszal is számtalan lehetőség közül választhatnak.
Sokan szorulnak antibiotikumos kezelésre ebben a betegséges időszakban, de vajon tudják, miért ajánl az orvos probitokumot is mellé?
A pozsonyi bérleti díjak átlagosan 17,02 euróra emelkedtek négyzetméterenként
A rendszer nem lesz fenntartható.
Érezhető, 2,3-as magnitúdójú földrengés volt kedden Magyarországon, Nagyszentjános térségében.