Vannak bolygók, amelyeknek a tengelyforgása kötött, ezért egyik oldalukon örök nappal, a másikon örök éjszaka uralkodik.
Néhány évtizeddel ezelőtt azokat a nőket, illetve férfiakat, akik bizonyos életkorig nem kötöttek házasságot, vagy csak egyedül éltek, vénlánynak, agglegénynek nevezték.
Égési sérüléseket szenvedett egy páciens a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház pszichiátriai osztályán a hét elején.
Az esőzések a helyi hatóságok pénteki közlése szerint jelentősen segítik a tűzoltók munkáját, hogy a többtucatnyi tűzfészket ellenőrzésük alá vonják.
Az 1969-es Táncdalfesztivált az Egy fiú a házból című slágerrel megnyerő énekes Németországban költözve a Dschinghis Khannal lett sztár.
Bár a megfelelő életmóddal sokat lehet tenni a prevenció érdekében, ám van, hogy gyógyszeres kiegészítésre szorul a beteg- főleg akkor, ha már átesett korábban szívinfarktuson.
Megvalósult álom.
Kifejezetten örültem annak, hogy az új Ceed-családból egy teljesen átlagos verzió kulcsait vehettem át.
Elveszített egy csillagot a néhai Paul Bocuse legendás étterme
Nem bírt magával.
Január első felében kilenc párt jutott volna a parlamentbe.
Azokat a kagylóhéjakat - amelyek valamivel nagyobbak is a többinél -, közvetlenül a tengerfenékről szedhették fel.
Annak ellenére, hogy mennyire gyakori a csontritkulás, még mindig sok tévhit kering róla. Lássuk a leggyakoribbakat!
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) előrejelzése szerint folytatódik a borús, ködös idő.
Nem csak a nátha állhat a visszatérő arcüreggyulladás mögött!
John Gardner a házasságuk alatt folyamatosan bántalmazta a feleségét.
Ott, ahonnan a tűz már elvonult, máris utat talál magának az élet.
A változtatás Emanuele Filiberto 16 éves lánya, Vittoria javát szolgálja, aki Carignani hercegnője és Ivrea márkinője rangot kapott.
Apa, fiú és a szeretet ereje.
Harley Dilly a tetőről mászhatott be a kéménybe, ahol csapdába esett.
Az emu Ausztrália egyik ikonikus állata, 150-190 centiméteresre is megnő, súlya 30-60 kilogramm.
A január jellegzetesen az év egyik azon hónapja, amikor a legtöbben kezdenek fogyó- vagy tisztítókúrába.
Csak semmi cicó.
Nem hagyja abba a lottózást.