2020. január 17., 16:21

Negyven év után költözik vissza Magyarországra Késmárky Marika

Az 1969-es Táncdalfesztivált az Egy fiú a házból című slágerrel megnyerő énekes Németországban költözve a Dschinghis Khannal lett sztár, de most, 78 évesen visszavonul. hogy barátaival és testvérével több időt töltsön.

Fotó: MTI

Magyarországi énekesi karrierje során exkluzív helyeken lépett fel, rádiófelvételei készültek, többször látható volt a televízióban is. Itthoni pályafutása csúcspontja az 1969-es Táncdalfesztivál volt, melyet Bágya András - S. Nagy István Egy fiú a házból című szerzeményének előadásával nyert meg. Ezt követően az NSZK-ba költözött. 

1971-ben, Bécsben megismerkedett Günther Stoll színművésszel, akihez feleségül ment. Második hazájában épp oly hamar népszerűvé vált, mint itthon, elsősorban iskolázott, szép énekhangjának, tiszta előadásmódjának, rokonszenves, természetes egyéniségének köszönhetően.

A modern, de szélsőségektől mentes fiatal lány típusát képviselte, ezért dalait az idősebb korosztály is tetszéssel fogadta. 1977-ben férje elhunyt, akinek halála után szállt be a Dschinghis Khanba, a munkába temetkezett, Németországban maradt és koncertezett. Budapestre már csak látogatóba jött haza.

Most viszont azt tervezi, hogy hazaköltözik, már selejtezi a dolgait, és hamarosan lakást keres magának Magyarországon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.