Információt gyűjt az univerzumban jelen lévő nem ismert, de feltételezett "sötét anyagáról" és a "sötét energiáról".
Nemcsak fiktív történet, hanem történelmi utazás is.
Nemrég az autó lágy hibrid verzióját teszteltük. Pár hétre rá viszont örömmel fogadtuk a lehetőséget a 280 lóerős PHEV csúcsmodell kipróbálására is.
Valószínűleg több iskolás, de felnőtt is csalódott lesz a következő hetek időjárási fejleményei miatt.
Pénteken délelőtt egy álló autóbusz mögül lépett szabálytalanul az úttestre egy nyolcéves fiú, pont egy arra haladó autó elé.
Nem tudom, egyesek miképpen fognak visszatekinteni erre a hektikus, már-már orosz rulettba torkolló három éves időszakra, már ami az utazásokat illeti, de én abban biztos vagyok, mi megtettük azt, amit a haza megkövetelt.
Megismétlődött az, ami két hete Görögországban történt.
Viharriasztást adtak ki ma estére és holnapra is.
Sokan nem szorulnak rá erre az ellátásra, viszont miattuk telnek meg a sürgősségi rendelők.
A nyugdíjemelést nem kell kérvényezni, mert automatikusan ítélik oda.
A kaliforniai férfi, aki lefilmezte az esetet azt követően tette fel a közösségi médiára, hogy a Colosseum őrei nem mutattak érdeklődést a felvétel iránt.
A legmagasabb átlagos négyzetméterárral változatlanul ugyanabban a négy kerületben lehet találkozni: az I., II., V. és a XII. kerületben.
Az influenza Európában évente 50 millió megbetegedést okoz, miközben évente kb. 15 000 - 70 000 ember veszti életét.
Nem kelt el Leia hercegnő ruhája egy szerdai árverésen.
Gyakran küzd gyomorégéssel? Az alábbi egyszerű praktikák segíthetnek csökkenteni a kellemetlen tüneteket!
A Titan fellelt darabjait 3658 méter mélyről, az Atlanti-óceán fenekéről gyűjtötték össze.
Az RTVS az állami költségvetésből kap majd támogatást.
Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.
Június 28-án átadták a nyereményeket a Magyarország Szépe verseny győztesének és udvarhölgyeinek.
David Corenswet alakítja az új Superman-filmben a főhőst - jelentette be a Twitteren James Gunn, a film rendezője.
Minden dél-koreai legalább egy évvel fiatalabb lett szerdától, amikortól az ázsiai ország áttért a hagyományos életkorszámításról a nemzetközileg elfogadottra.
A Tatai Sokadalom különleges színfoltjának számított a Kárpát-medencei ifjú mesemondók bemutatkozása.
A növények túlnyomórészt a föld fölött hoznak virágot. A föld alatti virágzást eddig 89 nemzetség és 33 növénycsalád 171 fajánál figyelték meg.
A szabadságot is előre meg kell tervezni, hogy az az alkalmazottnak és a munkaadónak is megfeleljen.