A nemzetfogalom változatai és sajátosságai a Balkánon
Az elmúlt tizenkét írásban sikerült amolyan általános kórképet megmutatni a Balkán földrajzáról, annak behatárolásáról, etnikai és vallási képtáráról, valamint végigrobogtunk általánosságokban mozaikos történelmén is. Felvértezve az alap információkkal merülhetünk tovább ezen félsziget bugyraiban. A következő szint amihez elérkeztünk, az már részletekben fogja szétcincálni eme térséget. Aztán kitudja, lehet végül még megértjük ezt a kifürkészhetetlen balkáni gógyit is. Na de addig, csapjunk a lecsóba és próbáljuk meg megértetni magunkkal, hogyan és miképp formálódott a nemzet, mint fogalom a Balkánon.
A Balkán-félsziget évszázadokon át több birodalom metszéspontjában próbált egyensúlyozni. Leginkább az Oszmán Birodalom uralma hagyott mély nyomot a nemzeti identitások alakulására. Az oszmán rendszer a vallási közösségeket (milleteket) tekintette az identitás alapjának, nem pedig az etnikai vagy nyelvi hovatartozást. Így a társadalmi tagolódás is vallási síkon történt: keresztények, muszlimok, zsidók stb. külön “jogi testekbe” szerveződtek. Ebben a keretben nem volt tér a modern értelemben vett nemzeti öntudat kibontakozására. Azonban a 18. - 19. század fordulóján, a felvilágosodás és a francia forradalom eszméinek hatására, a Balkánon szintén megjelent a nemzeti gondolat. A “nemzet” ekkor még nem intézményesül, de fokozatosan megjelent a nyelvi reformokban, az oktatásban és a történelmi emlékezet újraírásában.
A 19. századi “nemzeti ébredések” során, főleg a szerbek, bolgárok, görögök, albánok és románok az oszmán uralom alóli felszabadulást nem csupán politikai, hanem identitásbeli forradalomként is értelmezték. A nemzetet többé nem vallási kategóriaként, hanem etnikai és kulturális egységként kezdték értelmezni.
Ez az etnikai alapú nemzetfogalom a nyelv, a közös történelem, az eredetmítoszok és a kulturális hagyományok mentén szerveződött. A nemzeti mozgalmak vezetői, mint például Vuk Karadžic, Ioannis Kapodistrias kulcsszerepet játszottak a nyelv kodifikálásában és a nemzeti narratívák megalkotásában. A nemzet egyre inkább nem “önkéntes közösségként”, hanem “sorsközösségként” jelent meg, amelyhez vérségi kötelék révén lehetett tartozni. Ez a felfogás egyúttal exkluzív, azaz kizáró típusú nemzetfogalom volt: nem az számított nemzettagnak, aki az adott országban élt, hanem aki az etnikai közösség részének számított. Ez a szemlélet máig meghatározza a nemzeti politikát, különösen a kisebbségekhez való viszonyban.
A 20. század külön fejezete a Balkán nemzetfogalmának történetében a délszláv álomként beharangozott jugoszláv állam kísérlete. Az első világégés után létrejött, majd 1945 után kommunista alapon újraszervezett Jugoszlávia igyekezett felülírni az etnikai alapú nemzettudatokat egy közös “jugoszláv” identitás létrehozásával.
Az ideológia szerint a “testvériség és egység” elve lehetőséget kínált az együttélésre, a szerbek, horvátok, bosnyákok, macedónok, szlovének és más népek között. Ám a közös állam keretei alatt az etnikai különbségek csak látszólag simultak el. A titoi rendszer után a háttérben húzódó etnonacionalizmusok ismét felszínre törtek, magukkal hozva a délszláv háború éveit. Az etnikai alapú államok létrehozása és az etnikai tisztogatások azt mutatták meg, a nemzet nem csupán kulturális konstrukció, hanem konfliktusokat generáló erő is lehet.
A 21. század elején a Balkán országai különféle módokon viszonyulnak a nemzetfogalomhoz. Egyes államok, mint például Szerbia, továbbra is erősen etnikai nemzetfelfogást képviselnek, ahol a nemzeti hovatartozás a kulturális-vérségi alapokon nyugszik. Más országok, mint például Észak-Macedónia, igyekeznek inkluzív nemzetfogalom kialakítására, amelyet teret enged a különböző etnikai és vallási közösségek békés együttélésének.
Bosznia és Hercegovina éles példája a balkáni nemzetfogalom ellentmondásainak: az államot három etnikum - bosnyákok, szerbek és horvátok - együttélésére alapozták, de gyakorlatban ez inkább párhuzamos társadalmak létrejöttét és az állandó politikai válságot eredményezte.
A balkáni nemzetfogalom történelme a különbözőségek és a kizárás mentén íródott, és ez máig meghatározza a térség politikai és társadalmi folyamatait. Míg nyugaton a nemzetállam gyakran a modernizáció és az egyesítés terepe volt, a Balkánon a nemzetek mozaikszerű egymás mellett élése és versengése a jellemzőbb.
A jövő szempontjából kérdés, hogy a jelenkor etnikai nemzetfelfogása merre fog tendálni, tehát nem lezárt történetről beszélünk, hanem folyamatosan megélt folyamatról. Ez egy izgalmas politikai és kulturális kérdés is, amely egyszerre hordozza a múlt terheit, a jelen mindennapjait és a jövő lehetőségeit. Erről lesz is szó majd a továbbiakban, de addig is, mint mindig, Csak a Balkán!
