Rendszerváltás és a délszláv válság a Balkánon
Megérkeztünk egy olyan történelmi szakaszhoz, amely esetében jóformán mindenkinek megvan a saját maga véleménye. A rendszerváltás idején nagyívű, globális változásokat mindenki megérezte a saját bőrén és próbálta értelmezni a saját maga konyhanyelvén. A jaltai rendszer megdöntésével nem szimplán a meglévő politikai és ideológiai rend felszámolása kezdődött meg, hanem ezzel egyidőben a múlt sérelmei is felszínre kerültek. Ezen lappangó társadalmi feszültségek kifejezetten a Balkánon jönnek felszínre, magukkal hozva forradalmat, háborút és ismét a bizonytalan jövőképet.
A kommunizmus alkonya nem a Balkánról indult, hanem 1985-től Mihail Gorbacsov, az SZKP (Szovjetúnió Kommunista Pártja) főtitkárának peresztrojkája váltja ki. A közép-európai térség országai 1989 június és november között fokozatosan verik be a szocializmus koporsójába a szöget. Ezen erjedési folyamatok kissé lemaradva, de a Balkánon szintén megindulnak, nyilván a maguk temperamentumosabb kivitelezésében. Vegyük szépen sorjába ezeket a történelmi helyzeteket.
Az előbb említett három balkáni országban a rendszerváltás, bár papíron, de megtörtént. A kiírt választásokat kommunisták, illetve volt kommunisták nyerik. 1997-ben számos bonyodalom után elvesztik a többséget Romániában és Bulgáriában, viszont ugyanezen évben visszanyerik pozíciójukat Albániában egy spontán anarchikus felkelés után, amely tönkrevágja az állam amúgy is törékeny struktúráit.
A bonyodalmakról tudnának mesélni az annó délszláv álomként beharangozott volt Jugoszlávia népei is. Josip Broz Tito aurája tartotta egyben ezt a politikai és földrajzi monstrumot. Halála után a szerb nacionalizmus tört előre, mivel úgy érezték, negligálja őket a föderáció és fenyegetve vannak azokon a területeken, ahol kisebbségben vannak, főleg a koszovói helyzet volt eléggé ingatag. Slobodan Milosevic bátorítja a szerb törekvéseket, majd a föderáció egyensúlya végleg borulni látszik, miután Koszovó és a nemzetiségileg heterogén Vajdaság elveszti autonóm státuszát. 1990-ben az első szabad választások idején a délszláv ketyegő bomba szinte már berobbani látszik. Egyfelől a szerb blokk (Szerbia, Montenegró), másfelől az északnyugati köztársaságok (Szlovénia, Horvátország) között alakul ki töréspont. Az első szabad választásokon az előbbiekben a nacionalizmus kiaknázása lévén megőrzi hatalmát a kommunista párt, az utóbbiakban a néhány éve felbukkanó ellenzéki pártok győznek a kommunisták fölött. Bosznia-Hercegovina és Macedónia szintén igyekszik menekülni a szerb visszahódítási kísérletek elől.
Ilyen előzményekkel fordulunk rá 1990 nyarára, ahol végül a csetnikek, usztasák és partizánok unokái ott folytatták, ahol a nagyapák abbahagyták a második világháború után. A szőnyeg alá söpört több évtizedes sérelmek kibukkantak és a takarítás módját az egymás likvidálásában találták meg.
A kilencvenes években lezajlott délszláv háborúról lesz írva külön, így most hagyatkoznék a leglényegesebb momentumokra.
Belgrád támogatja a horvátországi, azaz krajnai szerbek fegyveres felkelését az új horvát hatalommal szemben. Az első halálos áldozatokkal járó összetűzésre 1991 márciusában kerül sor. Ezen év májusában a szövetségi elnökség megbénítása történik meg, majd júniusban a szlovének és horvátok közzéteszik függetlenségi nyilatkozataikat. Mivel Szlovénia területe szinte homogén etnikai képet mutatott, így pár napos csetepaté után megúszta a délszláv vérengzést, de a horvát és bosnyák részeken totális háborúval van dolgunk. A nemzetközi közösség négy éven keresztül passzív maradt, s csak humanitáriusnak nevezett akciókra szorítkozott. Aztán 1995 nyarán a NATO is beizzította a rakétáit, ami elhozta a harcok lecsillapítását. A Daytoni Egyezmény többé-kevésbé stabilizálta a balkáni helyzetet.
A Balkánról nem lehet elmondani, hogy geopolitikailag unalmas hely lenne. Bár a nemzetközi helyzet az évezred végére mondhatni stabilizálódott, de azt sem tagadhatjuk, hogy a világbéke ásta meg itt alapjait.
A régió kétezres évei is tartogat számunkra olvasnivalót, így a következő írásom témája ezen időszakot járja majd körbe. Addig is mint mindig, Csak a Balkán!
