Csaknem kilenc évig tartó eljárásban nyert pert Horvátországgal szemben a Mol.
A hétvégén kezdődő rendezvényekbe mintegy 600 diák kapcsolódik be.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a múltban él, kifogásolta a Napunk hasábjain a szlovák külügyi tárca.
Potápi: Az a jó, ha egy magyar közösség maga akarja meghatározni a saját maga útirányát, és ehhez kér támogatást.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó ukrán kapitánya ellen 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt.
Hosszú idő után újra a CNN vendége volt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. A politikust a csatorna sztárriportere, az egyszer Szijjártóval már nagyon csúnyán befürdő Christiane Amanpour kérdezte.
Legalább 1200 éve nem volt a mostanihoz fogható szárazság Spanyolországban és Portugáliában - állapították meg kutatók.
A kormánypárti politikus beszámolt arról, vannak olyan külhoni régiók, ahol a nemzetiségi jogok tekintetében viszonylag jól állunk, ugyanakkor olyanok is, mint Kárpátalja, ahol elveszik az elmúlt évtizedekben megszerzett jogokat.
Huszonhárom gerincvelői izomsorvadásban (SMA) szenvedő gyerek kap génpótló kezelést a Bethesda Gyermekkórházban.
A rendezvényen a magyarországi, a partiumi és a felvidéki, Tárkány nevet viselő települések képviselői találkoztak.
Európa súlyos gazdasági kihívásokkal szembesül a háború és a szankciók miatt, úgy tűnik, tartós lesz a háborús inflációs környezet.
Az sem zárható ki, hogy a most használt fegyvereket eredetileg nem egymás, hanem a határt védők ellen akarták használni.
A szemtanúk beszámolója szerint a férfi egyedül szállt be a fesztivál területén működő óriáskerék egyik gondolájába, majd menet közben átmászott a magas védőkorlát feletti keskeny résen és onnan leesett.
Még leleteket is küldött az átvert páciensnek...
A klíma hiánya miatt a tárolóvágányon álló kocsiban felmelegedett a levegő, ezért az utasok a személykocsi ablakát betörték, vésznyitóval az ajtókat kinyitották.
A találkozón áttekintették a beruházással kapcsolatos teendőket, így minden adott ahhoz, hogy a projekt idén ősszel átléphessen az úgynevezett létesítési fázisba.
Orbán Viktor kiemelte, a tagjelöltség a kezdő lépés, ami nem jelenti azt, hogy meg is kezdődnek a tárgyalások; ehhez feltételeket kell teljesítenie Kijevnek.
Magasrangú vendégeket várnak Martosra, az Esterházy Közéleti Tábor megnyitójára, amelynek nulladik napján átadják a martosi rendezvényliget díszkapuját.
A miniszterelnök arra is kitért, Magyarország minden más államnál nehezebb helyzetben van, mert egyszerre érinti az ukrajnai háború és a migránsáradat.
Az egyes nyári táborokba a tudomány, a közélet, a gazdaság, a sport és a művészvilág számos képviselője is ellátogat.
Peter Isaac, a The Guardian (1959 előtt még The Manchester Guardian) 24 éves fotósa több képet is készített a forradalom különböző helyszínein.
Európai kisebbségvédelemről, a hagyományos értékek megőrzéséről beszélgetett hétfőn Vincze Loránt EP-képviselő, a FUEN elnöke és meghívottjai.
A termőföld évtizedes távlatban stabilan növeli az árát, egy hektár 2010-ben vásárolt termőföld ára összességében átlagosan háromszorosára nőtt 2021-re.
A hétfői találkozón megvitatták az elhúzódó ukrajnai háború, valamint a nyomában járó súlyos gazdasági válság legújabb fejleményeit.