A gépet a Honvédkórházban, a debreceni egyetemi kórházban és a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen (SOTE) is tesztelték, és mindenhonnan csak a legjobb visszajelzések érkeztek.
A kormányfő úgy vélekedett, hogy az EU csakis magát okolhatja a Brexit-népszavazás eredményéért, ugyanis nem bánt megfelelően a szigetországgal.
21 200 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma.
A tudományos újságírók felelősségteljes munkára szólítják fel a médiában dolgozó kollégáikat.
Szíjjártó örömmel vette ukrán kollégája azon megközelítését, amely szerint Kárpátalját közös ukrán-magyar "sikertörténetté" kell tenni.
Az őt támogató pártok akaratlanul is legitimálják az antiszemitizmust.
20 450-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 702-re emelkedett, 4644-en már meggyógyultak.
Az MSZP módszere valamelyest a "hosszú kések éjszakáját" juttatja az emberek eszébe.
Erdélyből 159, a Vajdaságból 40, a Felvidékről 36, Kárpátaljáról 8, Horvátországból és a Muravidékről pedig 2-2 pályázat, illetve jelölés érkezett.
Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett.
A támogatásokkal Magyarország kormánya anyagilag is elismeri azokat a magyar családokat, akik gyermeket vállalnak a világ bármely pontján.
Hárman meghaltak, 876-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon.
Liberalizmus és a kereszténydemokrácia harcáról, Európa helyzetéről és a 2022-es választásról.
Az egyre inkább eszkalálódó nemzeti–liberális háborúnak körülbelül annyi köze van a színházhoz és a filmművészethez, mint hajdúnak a harangöntéshez.
A maszkot már nemcsak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező lesz hordani.
Nyolcan meghaltak, 1070-nel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon.
Egykor a Jobbik megmondóembere volt, most új pártot alapított.
Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalant kihívó nélkül választották az MSZP társelnökeivé, a hivatalos jelöltséghez szükséges jelölti listákat ugyanis csak ők nyújtották be határidőre.
A magyar összefogást jelképező ösztöndíj által mintegy 500 magyar települési önkormányzat, számos közéleti ember és magánszemély köszönete nyilvánul meg a határon túli magyar szülőknek.
A vállalkozások esetében a vállalkozóknak be kell jelenteniük, ha meg akarják hosszabbítani a moratóriumot, és ha a bevételük több mint 25 százalékkal csökkent, akkor meg fogják kapni a lehetőséget.
A Pest megyei MSZP-sek körében óriási felzúdulást váltott ki a két politikusnő kijelentése.
Romániában szeptember 27-én tartanak önkormányzati választásokat, melyeken az RMDSZ 8390, az EMSZ pedig mintegy 2200 jelölttel indul.
Fizetnie annak kell a tesztért, aki saját maga úgy dönt, hogy szeretne tesztet csináltatni, vagy külföldről hazatérve két darab negatív PCR-teszttel mentesülni szeretne a hatósági házi karantén alól.
Orbán szerint nem a sajtó a fő hibás a félelemkeltésben és álhírek terjesztésében, a baloldali politikusok már annál inkább.