A tiszapéterfalvi centrumban 27 autószerelést és villanyszerelést tanuló diák kezdi meg tanulmányait, az épületben rajtuk kívül a Tulipán-tanoda is helyet kapott.
A két magyar erdélyi párt a lehetséges együttműködésről tárgyalt.
Október 25-én újabb provokációra készülnek a román soviniszták.
A visegrádi négyeknek (V4) meg kell próbálniuk együtt növekedni, erősödni, mert ha erre képesek, akkor lesz közép-európai szereplője a világgazdaságnak és a világpolitikának.
A baloldali polgármesterek maguknak kérnének EU-forrásokat.
Az első kamiont már kiváltották elektromos kamionnal, és várhatóan 2022-re már mind a tíz kamion elektromos lesz.
A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program az egyik legnagyobb költségvetésű nemzetpolitikai projekt, amelynek célja a külhoni magyar területek óvodai-bölcsődei hálózatának megerősítése, megújítása.
Nem lehet olyan törvényt alkotni, amely a Soros-egyetemet előnyösebb helyzetbe hozza a magyar egyetemeknél.
Az iskolákban és óvodákban kötelező a testhőmérséklet-mérés annak érdekében, hogy kiszűrjék a lázas gyermekeket és pedagógusokat, és ezzel is védjék az óvodák és iskolák zavartalan működését.
Az Európai Bizottság szerint a módosított törvény több tekintetben is uniós jogot sért, ezért kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bíróságon.
Románia 14 napos karanténkötelezettséget vezetett be szerdától a Magyarországról és másik 48 olyan országból érkezők számára, ahol az utóbbi két hétben a koronavírus-fertőzések lakosságarányos száma meghaladta a romániai adatot.
Egy 15 éves kecskeméti kamaszfiú kerül hamarosan bíróság elé, miután egy autólopás után rendőrkézre került. A hatósági vizsgálat során kiderült, nem ez az egyetlen bűncselekmény a számláján.
A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.
A magyarságtudat ápolása másodlagosnak tűnik.
Magyarország a sorsfontosságú kérdésekben határozott, konzervatív álláspontot képvisel, ezért büntetik.
A meggyógyultak vérplazmája segíthet a betegség leküzdésében.
Tíz éve, 2010. október 4-én történt Magyarország legnagyobb, tíz emberéletet követelő ökológiai katasztrófája.
Vasárnapra 858 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 30 575 főre nőtt a fertőzöttek száma.
A harminc év felelősséget is hordoz, hiszen a rohamos tempóban átrendeződő világunkban Európának elengedhetetlen szüksége van az akkori szabadságvágy és összetartozás érzésének és élményének megőrzésére.
Szijjártó: Olaszország és Európa köszönettel tartozik Salvininek.
Erősen izzadtságszagú módszertani trükkökkel próbálják meg érzékenyíteni a magyar választót az ellenzéki összefogásra.
Egy hónappal meghosszabbították a járvány miatti határellenőrzést, és továbbra is az általános szabályok betartását kérik.
Várhatóan 2021 őszére elkészül a transzadriai vezeték, amely lehetővé teszi Szerbián és Bulgárián keresztül a görög vezetékrendszer elérését
Nagy port kavart Katarina Barley, az EP balos alelnökének nyilatkozata, melyben azt mondta, "ki kell éheztetni pénzügyileg az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország".