Javul a tó vízminősége.
Az EU olyan változtatásokat követel, amikre képtelenség felkészülni.
A nagykövet "a világ legjobban őrzött titkának" nevezte Magyarországot.
Az igazság akkor is igazság, ha egyetlen ember mondja, és akkor is igazság, ha senki sem mondja.
Szlovákiában egy újabb igazoltan fertőzöttet találtak, az elvégzett tesztek száma 50 volt.
A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az eddigi négy helyett kilenc képviselővel rendelkezik.
A HDZ 68, az SDP irányította Restart Koalíció pedig 43 mandátumot szerzett a 151 fős törvényhozásban.
A gép mintegy 15 méter magasságból esett a földre.
Soltész Miklós Brüsszelnek is üzent, azt mondta, a kétezer éves keresztény közösségekből, hitükből fakad az európai kontinens kultúrája.
Hétfőn folytatódik az Akadémia közgyűlése, új elnököt is választanak.
1348-an vannak hatósági házi karanténban.
Este hétig szavazhatnak.
Az oldal adatai szerint 1252-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 283 508.
A tankokon már ott a magyar felségjel és a terepszín is.
Fontos ismernünk a részleteket, hogy egy ilyen szörnyű baleset még egyszer ne fordulhasson elő.
Valakinek szúrta a szemét a református egyházhoz tartozó, tehát nem közterületen elhelyezett szobor.
A bíróság csütörtökön tárgyalta a beadványt, ám megalapozatlanként elutasította azt.
Jónak nevezte a Visegrádi Együttműködés országainak elmúlt egy évét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Varsóban, a kormányfők csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón.
A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
Több ezer diák és tanár táborozik hétfőtől a Rákóczi Szövetség szervezésében Magyarország több helyszínén - közölte a szövetség.
A járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van.
Képviselőik új partnerségi megállapodást írtak alá szerdán, a rimaszombati járásbeli Tiszolcon.
Mi áll a magyar párt és a Vučić vezette Szerb Haladó Párt kimagaslóan jó eredményeinek hátterében? Valóban több a szufla a vajdasági magyarokban, mint a felvidékiekben?