Szijjártó Péter rámutatott, minél sikeresebb a védekezés a Nyugat-Balkánon, annál nagyobb biztonságban van Magyarország is.
Kórházban 82 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 18-an vannak lélegeztetőgépen.
A gyimesi csángók is akkor tudnak megmaradni, ha megtartják kereszténységüket, és hűségesek maradnak a nemzethez, nyelvükhöz
Korábban szilárdnak hitt országok is hamar kerülhetnek a káosz szélére, ezért mindig ébernek, erősnek és eltökéltnek kell lenni.
Ezek az együttlétek nem csak a kapcsolatépítést, a pihenést szolgálják, de jó alkalmat teremtenek a magyar identitás erősítésére is.
A sokszínű összeállítás célja volt az is, hogy minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő lehetőségeket.
Csak az Oroszország által 2014-ben Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten élő három népcsoportot ismerik el az ország területén őshonosnak, mégpedig a krími tatárokat, a karaiakat és a krimcsákokat.
A 2020-ban elnyert, a koronavírus-járvány miatt fel nem használt támogatások elköltésének határidejét az év végéig meghosszabbították.
Az aktív fertőzöttek száma 38 964.
Három felvidéki csapatért szurkolhattunk a döntőn.
A V4 magyar elnöksége azért dolgozik majd, hogy a megváltozott helyzetben a visegrádi országok a világgazdasági változások nyertesei közé tartozzanak - mondta Orbán Viktor.
Az End the Cage Age című kezdeményezés, amelynek aláírásgyűjtése 2018 szeptemberében kezdődött, a hatodik sikeres polgári kezdeményezés volt és az első, amelynek esetében az EB jogalkotást indít.
A sziléziai Katowicében tárgyalnak ma a visegrádi csoport (V4) miniszterelnökei.
Az ösztöndíj éves összege az ösztöndíjprogram indulásakor 600.000 forint/fő volt, a 2021/2022-es tanévben már 1.200.000 forint/fő támogatásban részesülnek a nyertes fiatalok.
Vajon milyen az élet, a kultúra, az oktatás mostanában a szórványvidékeken. Miként tud többet nyújtani, kiegészíteni a tömbmagyarság.
A megalapozott gyanú a nyomozás során, az ügyben lefoglalt elektronikus adatok elemzése révén, tovább erősödött.
A 12-15 éves korosztályban eddig 59 ezer gyermeket regisztráltak, és 45 százalékuk már fel is vette az oltást.
Négy ember - két felnőtt és két gyermek - halt meg szén-monoxid-mérgezésben.
A keretösszeg 500 millió forint, a pályázók 300 ezer és egymillió forint közötti támogatást nyerhetnek.
Simonics Réka a 2. helyen végzett, Kontra Martin Róbert pedig a 3. helyezést szerezte meg.
Kórházban 157 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.
Nincs meg az értékek egysége, ezért nincs meg a politikai egység sem.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, az oltás életet ment, ezt már mindenki tudja.