2021. június 30., 14:40

Az állatjogokat védő polgári kezdeményezés esetében jogalkotásról döntött az Európai Bizottság, a Minority SafePack esetében nem

Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy 2023-ig jogszabályt javasol a tenyészállatok ketrecben tartásának fokozatos megszüntetéséről majd betiltásáról. Az End the Cage Age című kezdeményezés, amelynek aláírásgyűjtése 2018 szeptemberében kezdődött, a hatodik sikeres polgári kezdeményezés volt és az első, amelynek esetében az EB jogalkotást indít - tájékoztatta portálunkat Vincze Loránt sajtóirodája.

Az európai polgári kezdeményezések jelentéstevőjeként üdvözlöm, hogy az EB végre kedvezően dönt egy polgároktól érkező javaslatról. Elkeserítőnek tartom ugyanakkor, hogy a Bizottság jogalkotást indít az állatok jogainak védelmében, de a Minority SafePack kezdeményezés esetében ezt megtagadta. A Bizottság két döntését egymás mellé helyezve minden jószándékú ember számára adott a következtetés: a Bizottság igent mond az állatok jogaira és nemet a kisebbségi jogokra. A Bizottság mai döntése alapján az őshonos nemzeti közösségek ügyében született határozat nem csupán jogilag és szakmailag hibás, de méltatlan, diszkriminatív és rendkívül cinikus is”

– fogalmazott Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője, a FUEN elnöke.

Az RMDSZ kezdeményezésére és az FUEN koordinálásával indított Minority SafePack kisebbségi polgári kezdeményezés ötven millió, kisebbségben élő uniós polgár jogairól szól, de a Bizottság azt nem tartotta eléggé fontos ügynek.Vincze Loránt emlékeztetett: miután az Európai Bizottság idén januárban úgy döntött, nem kezdeményez jogalkotást a Minority SafePack javaslatai alapján, a kezdeményezők az Európai Unió Törvényszékéhez fordultak, a bizottsági döntés semmissé nyilvánítását kérve.

Az EB asztalára hamarosan újabb kisebbségi témájú kezdeményezés kerülhet, hiszen az aláírások hitelesítését követően a nemzeti régiók támogatásáért indított kezdeményezéssel is foglalkozniuk kell.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.