A Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat vállalkozásfejlesztési tréninget tartott a bélai kastélyban.
Egy cégben felértékelődik annak a munkatársnak a szerepe, aki kiváló ismerője a mesterséges intelligenciának.
2024. július 1-jétől azoknak a természetes személyeknek kell kötelezően szociális biztosítást fizetniük, akik a 2023-as naptári évben 7824 eurónál magasabb jövedelmet értek el a vállalkozásukból.
Vállalkozóként a közösségben, közösségként a vállalkozásban!
Az amerikai külügyminiszter csütörtökön Sanghajban találkozott Csen Csi-ninggel, Kína egyik vezető tisztségviselőjével, és mindkét fél reményét fejezte ki, hogy a két nagyhatalom a nézeteltéréseik ellenére is együtt tud működni.
Már háromhavi mélypontra süllyedt a kedden ismertetett végleges adat szerint.
Kovács László agrármérnök a napokban vehette át a 2022-es év agromenedzsere díjat.
Nemcsak egy újabb üzlet nyílt meg Dunaszerdahelyen, hanem egy partnerségi együttműködésre került szignó.
Ma délután Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen megnyílt Balogh Levente márkaboltja, amely a Lenoa márkájú kávékülönlegességeket és a Vízangyal nevű kozmetikai termékeket kínálja a vásárlóknak.
Milyen változásokat hozott az üzletekben?
A rendezvény mindenki számára nyilvános, a részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni is itt lehet.
Nem kellene sok munka ahhoz, hogy a kormány jelentősen megkönnyítse a vállalkozók mindennapjait.
A Felvidéken is elindul a nagyvállalkozói mentorprogram. A program során a mentorjelöltként résztvevő nagyvállalkozók mentorrá képzése valósul meg mentorált vállalkozások bevonásával.
Dócs András elsősorban a csonthéjasok termesztésére koncentrál.
A koronavírus második hulláma javában tombol, a gazdaság több sebből vérzik.
Amikor a termék is hazudik.
Egy sikeres vállalkozó mögött kell, hogy egy erős család álljon.
A legfontosabb célkitűzés a déli régiók gazdasági megerősítése.
Az elmúlt négy év adatait összehasonlítva most van a legtöbb alvó cég.