A Szlovákiai Romák Uniója feljelentést tett az 500 eurós választási ígéret miatt.
Évek kemény munkájába kerül a szavazóbázis kiépítése.
Megállapodás nélkül.
A lista végén is érdemes szerepelni,
216 gyanúsított és 308 elítélt nem is szavazhatott volna, mert nincs választójoguk.
Lesznek magyar nemzetiségű képviselők?
Vajon ismét létrejöhet egy széles koalíció?
Tiszteletben tartom a választás eredményét, a választók bizalmának megnyilvánulásaként.
Alakulóban az új koalíció?
Három járásban győzött a Szövetség.
A két baloldali párt mögött a harmadik helyen.
Forró: Bár igyekeztem mindent megtenni a sikerért, mert hittem benne, a politikai felelősséget természetesen vállalom.
Újra a parlamentben.
Sejtelmes kijelentések.
Magas részvétel mellett.
Ők már szavaztak!
A bizottság foglalkozik a kitöltött szavazólap lefényképezésével kapcsolatos bejelentésekkel is, amelyeket az emberek a közösségi hálón osztanak meg.
Nagyobb probléma nélkül.
Nem a szín dönt.
Zavartalan választást.
Minden fontos információ a parlamenti választásokról.
Még a pénteki nap folyamán is lehet választói igazolványt kérni, amellyel az ország bármelyik szavazóhelyiségében lehet szavazni.
Nincsenek tökéletes politikusok.
Péntek délig meg kell érkeznie.