A szülők jogai és a gyermekek védelme.
A tanítókra állandó nyomás nehezedik a társadalom részéről, a járványidőszak pedig jelentős hatással volt a pszichéjükre is.
Mire jók a klaszterek?
A testvériskolai kapcsolat kialakításának legfőbb célja, hogy a tanulók egy csereprogram keretein belül ellátogassanak Isztambulba
Szlovákiában komoly kihívást jelent a családoknak a különleges bánásmódot igénylő gyerekek számára megfelelő tanintézményt találni, ahol a lehető legjobban fejlődhetnek.
A címben feltett kérdés főleg azokban ébreszt déjà vu érzést, akik még megérték az egykori szénszüneteket.
Az újabb járványhelyzettől ugyan kevésbé tartanak, az energiaválságtól azonban sokkal inkább…
Az Adásidő podcast műsorának vendége ezúttal Tóth Gábor volt.
A tudásszintmérés már hagyományos az általános iskolákban.
Két hét fűtési költségét spórolja meg az iskola azáltal, hogy az őszi szünetig szombaton is tanítás lesz.
Továbbra is érvényben marad az a rendelkezés, mely szerint az óvodaköteles gyermek esetében a szülő hét egymást követő nap hiányzását igazolhatja.
Szeretnének minden tanulónak optimális feltételeket biztosítsanak a tanuláshoz és a művelődéshez.
A tanév végéhez érve összegeztük a tapasztalatokat és tanulságokat három iskolaigazgatóval.
Ünnepélyes keretek között nemrégiben adták át a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont felújított, kápolnával kibővített főépületét
Új szakot nyit a dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola.
A lengyel parlament február 9-én megszavazta az oktatási törvény módosítását, amely növeli a megyei tanfelügyelők hatáskörét.
Tizennyolc vadonatúj asztali gép került a tanterembe.
A megbízatás, amely nem tőlünk jön, hanem a Gondviselőtől, és mi ennek szeretnénk megfelelni, s örömmel végezni ezt a munkát.
A karácsonyi szünet idejére az óvodák is bezárnak. Amennyiben a fenntartó a helyzet ismeretében másként dönt, erre is lehetősége van.
A jelen helyzetben az iskola bezárását tartották a legjobb megoldásnak.
Úgy tűnik, az egész oktatási reform egy nagy katyvasz lesz.
A beruházásnak köszönhetően húszról huszonnyolcra bővült a férőhelyek száma.
Tizennégy gyermekkel kezdték az évet, januárra már tizenheten voltak, szeptembertől pedig harminckét gyermekkel kezdenek.
Manapság igényesebb a tanítás mint régen, mivel a gyerekek tájékozottabbak. A tudás nagyon sokrétű, s annak megszerzéséhez számtalan út vezet.