A szülők és a gyerekek is stresszelik a tanítókat
A tanítókra állandó nyomás nehezedik a társadalom részéről, a járványidőszak pedig jelentős hatással volt a pszichéjükre is. Legalábbis ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a Živica Környezeti és Etikai Oktatási Központ és az Oktatáselemző Központ Comenius Intézete készített a távoktatás hatásairól a 2020/2021-es tanévben.
A felmérés azt mutatta, hogy leginkább a tanítók munkahelyi jólléte (46 százalék) és mentális egészsége (41 százalék) romlott. A megkérdezett pedagógusok több mint 77 százaléka mondta, hogy a tanítás nagyon kimerítő volt a járvány idején.
A felmérést 2021 májusában végezték Szlovákia-szerte egy 515 felső tagozatos tanítóból álló mintán.
A Nyitrai Kalazanci Szent József Egyesített Piarista Iskola igazgatója, Marcela Jahnová ennek alapján egy saját felmérést készített a Comenius Intézeten belül, amelyből kiderült, hogy „a pedagógusaink nagy stressznek vannak kitéve, és
Ahhoz, hogy a pedagógusok jól érezzék magukat, támogató rendszert kell kialakítani az igazgató szerint. „Fontos az egészség és a jólét kultúrájának megteremtése a munkahelyen” – tette hozzá. A felmérést 60 tanítóból álló mintán végezték 2022 júniusában.
A Tanítók jólléte vagy a Fontosak (nekünk) a tanítók elnevezésű projekt
célja a tanítók mentális egészségének és pszichológiai ellenálló képességének támogatása.
„Az iskolában létrehoztunk egy jóléti csapat nevű munkacsoportot, amelyben én és az iskolapszichológus is részt veszünk – magyarázta az igazgató. Mint elmondta, több olyan tevékenységet is előkészítettek, amellyel a pedagógusok lelki és testi egészségének megőrzéséhez szeretnének hozzájárulni.
– zárta az iskolaigazgató.