Péntektől (december 1-től) további intézkedésig tilos a látogatás a pozsonyi Országos Onkológiai Intézetben.
Balogh Csaba Galánta legfontosabb magyar intézményeit, állomásait kereste fel.
Orbán Viktor a kétnapos program során kétoldalú megbeszélést is folytat Irakli Garibasvili georgiai kormányfővel.
Aszad utoljára 2004-ben látogatott Kínába, hogy Hu Csin-tao akkori elnökkel találkozzon.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ éves közgyűlésén vesz részt New Yorkban.
Blinken már negyedszer jár az ukrán fővárosban tavaly február óta.
A pápa első hivatalos programjára az ország vezetőivel és a diplomáciai testületek képviselőivel szombaton kerül sor.
Novák Katalin Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel is találkozik.
Olaszország jövő évi G7-elnökségének egyik prioritása lesz Ukrajna újjáépítése.
Magyarország támogatja az Európai Unió és Moldova közötti roamingdíj-csökkentési megállapodás, ami szintén az összeköttetéseket erősíti.
Az ukrajnai háború kezdete óta Franciaország igyekszik tárgyalni minden olyan országgal, amely nem ítéli el egyértelműen Moszkva agresszióját, a mongóliai látogatás is ennek a része.
A magyar delegáció célja Magyarország energiabiztonságának fokozása, az ukrajnai háború kapcsán pedig a békés, diplomáciai rendezés támogatása.
Az erdélyi ingatlanait korábban trónörökösként rendszeresen felkereső Károly hamarosan megkoronázott uralkodóként is visszatér Romániába.
Szó lesz valószínűleg Ukrajna EU-csatlakozásának feltételeiről is.
Együtt imádkozhatnak Magyarországon a békéért, a családokért, valamint a hit, a remény és a szeretet megújulásáért.
Ferenc pápa 2021. szeptemberi látogatása után úgy érezte, több időt akar tölteni a magyarokkal - mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
A bíboros jelezte: a katolikus közösség elsősorban imádsággal várja Ferenc pápát határon innen és túl.
Habeck: a látogatás célja, hogy "reményt adjanak Ukrajnának" a háború utáni újjáépítésre.
Petr Pavel új cseh államfő hétfőn hivatalos látogatásra érkezik Szlovákiába.
A két politikus megbeszélésének fő témája az idegenforgalom bővítése és a műszaki kapcsolatok elmélyítése volt.
Novák Katalin: Aki a visegrádi együttműködést támadja, az az ész és a szív szövetségét támadja, és elnöksége alatt is azért fog dolgozni, hogy ez ellen minél hatékonyabban fel tudjanak lépni.
Harci repülőgépeket kért Nagy-Britanniától és a nyugati szövetségesektől szerdai londoni beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Miloš Zeman cseh államfő hétfőn búcsúlátogatásra érkezik Szlovákiába, útját háromnaposra tervezik, mely során találkozik Zuzana Čaputová államfővel.