2023. november 21., 15:26

Nagyköveti látogatás Kodály városában - VIDEÓKKAL

Balogh Csaba Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete kedden Galánta legfontosabb magyar intézményeit, állomásait kereste fel.  

Balogh Csaba nagykövet Kolek Péterrel, Galánta polgármesterével találkozott elsőként
Balogh Csaba nagykövet Kolek Péterrel, Galánta polgármesterével találkozott elsőként
Fotó: Tóth Tünde

Látogatásának célja, hogy minél hathatósabban megismerje a magyarok által lakott települések életét, átlássa az együttműködés lehetséges formáit, illetve eszmét cseréljen a városvezetőkkel, oktatási intézmények igazgatóival, civil szervezetek képviselőivel, valamint egyházi méltóságokkal. 

Mézes Rudolf, a Csemadok nyugat-szlovákiai regionális alelnöke, a látogatás szervezője portálunknak elmondta, mi alapján állította össze a nagyköveti látogatás programját. 

Videó:  ma7

Balogh Csaba első útja a városi hivatalba vezetett, ahol a tavalyi helyhatósági választások során polgármesternek megválasztott Kolek Péter fogadta, akivel a város összetételén túl a nagy kihívást jelentő gazdasági helyzetről is szót ejtettek. Kolek elmondta, Galánta városának 35-40%-a magyar, igyekeznek nagyon odafigyelni arra, hogy az asszimiláció minél kisebb legyen, de érzékelik annak gyorsulását.

A nagykövet a tervekről kérdezte a polgármestert, aki elmondta, milyen kezdeményezésekkel igyekeznek majd motiválni azt a közel 3000 lakost, akik bejelentett lakhelye másutt van, ám Galántán élnek, ezzel komoly terheket róva a város gazdaságára. 
Kötetlen beszélgetés a városvezető és nagykövet között
Kötetlen beszélgetés a városvezető és nagykövet között
Fotó:  Tóth Tünde

A következő megálló a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola volt, ahol éppen egy projekthét zajlik az egészséges életmód jegyében.

A nagykövet meg is jegyezte, micsoda élet van az intézményben. A kötetlen beszélgetésen Oláh Hajnalka igazgatónőn kívül Klimek Szilárd igazgatóhelyettes, Tóth Attila, a Szülői Szövetség elnöke, Néma László tanító is jelen voltak. Leginkább a szlovák-magyar viszony volt a téma, illetve a kevert nyelvhasználat, ami Balogh Csaba szerint nem feltétlenül rossz, vagy elítélendő. Az igazgatónő büszkén mondta, hogy nincsenek oldhatatlan nevelési gondok az iskolában. Amerre mennek, dicséretet kapnak a gyerekek jó magaviselete miatt. 

Ajándékátadás a Galántai Kodály Zoltán Alapiskolában
Ajándékátadás a Galántai Kodály Zoltán Alapiskolában
Fotó:  Tóth Tünde

A Galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban folytatódott a látogatási körút, ahol az igazgató, Marsall János is büszkén számolt be az iskola eredményeiről, az intézmény mellett működő társulatok sikereiről. A nemrégiben fennállásának 70. évfordulóját kétnapos rendezvénnyel ünneplő gimnázium igazgatója is beszámolt jövőbeli terveiről.

Munkaebéd az Esterházy-kastélyban
Munkaebéd az Esterházy-kastélyban
Fotó:  Tóth Tünde

A hivatalos munkaebédet a neogótikus Esterházy-kastélyban ülte meg a társaság, ahol Takács Zsolt vezette körbe Balogh Csabát, aki nagy érdeklődéssel figyelte az épületet. Takács Zsolt beszámolt a magyarországi remek kapcsolatokról, szó esett a kastély felújításáról, az azzal járó nehézségekről. 

Nem maradhatott ki az egyházi képviselet látogatása sem, valamint a Galántai Honismereti Múzeum sem, ahol rendkívül komoly és kemény munka folyik annak érdekében, hogy a környék értékeire rávilágítsanak. Takács Mihály, a múzeum igazgatója foglalta össze a nagykövetnek tevékenységüket és bízik abban, hogy egyre nagyobb figyelem irányul majd az értékmegtartásra. 

Mézes Rudolf utolsó megállóként a Csemadok galántai székházába invitálta a nagykövetet, ahol megtekintették a nemrégiben leleplezett két szobrot, valamint az éppen folyamatban lévő események, rendezvények sikeressége, látogatottsága is szóba került, valamint a környék kulturális élete is fókuszban volt a beszélgetés során. 

Videó:  ma7
A nagykövet elmondása szerint rendkívül jól érezte magát a városban és bízik abban, hogy a városban levő közösségek megtalálják a közös hangot és együttműködve továbbra is megőrzik a zöld város báját. 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.