A magyar államfő Kárpátalján
Tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el ma önöknek - jelentette ki Novák Katalin magyar köztársasági elnök kedden, ukrajnai látogatásának első nyilvános helyszínén, a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban tartott Szent István napi ökumenikus istentiszteleten.

A köztársasági elnök a római katolikus templomban a kárpátaljai történelmi egyházak híveivel együtt emlékezett Szent István királyra. Az ökumenikus istentiszteleten megáldották és megszentelték azt a kenyeret, amelyet Novák Katalin személyesen sütött a nemzeti ünnep alkalmából.
Ünnepi beszédében Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy minden nehézség ellenére jó a kárpátaljai magyarokkal együtt ünnepelni. Legutóbb tavaly adventkor gyújtotta meg velük együtt az első gyertyát.
- fogalmazott.
Novák Katalin kijelentette, hogy kijevi tárgyalásain el fogja mondani:
Hozzáfűzte:
Az Ukrajnában 544 napja dúló háború kapcsán kiemelte, hogy erőt kell gyűjteni, és azért is jött, hogy ebben segítsen.
- húzta alá a köztársasági elnök, és hozzáfűzte:
Novák Katalin reményét fejezte ki, hogy "lesz közös jövőnk, akkor is, hogyha most még nem látjuk az ahhoz vezető utat".
Erőt lehet és kell meríteni a "közös, ezeréves történelmünkből, a közösség tagjaiból, a segélyszervezetek munkájából, amelyek a háború első napjától itt vannak és segítenek". Leginkább pedig - mondta - "merítsünk erőt közös, keresztény hitünkből".
A köztársasági elnök a templomot megtöltő hívekkel együtt imádkozott a békéért.
Novák Katalin ezt követően megtekintette és megkoszorúzta Szent István király mellszobrát, majd kárpátaljai magyar politikai, egyházi és oktatási vezetőkkel tárgyalt.
Az államfő Beregszászon többek között találkozott egy, a háborúban elhunyt katona édesanyjával, valamint helyi nagycsaládosokkal is.