2023. július 13., 08:31

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök hivatalos látogatást tesz Washingtonban

Washingtonban tesz hivatalos látogatást júliusban Giorgia Meloni olasz miniszterelnökelnök - jelentette be a Fehér Ház helyi idő szerint szerdai közleményében.

Giorgia Meloni
Fotó: TASR/AP

A bejelentés szerint az olasz kormányfő július 27-én tárgyal a Fehér Házban Joe Biden elnökkel többek között Ukrajna támogatásának folytatásáról, valamint az észak-afrikai fejleményekről és a szorosabb transzatlanti együttműködésről Kínát illetően.

A megbeszéléseken szó lesz Olaszország közelgő G7-elnökségi időszakáról.

Giorgia Meloni a NATO vilniusi csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Washingtonba látogat. Azt is elmondta, hogy Olaszország jövő évi G7-elnökségének egyik prioritása lesz Ukrajna újjáépítése.

Olasz diplomaták a bejelentés kapcsán közölték, hogy Giorgia Meloni miniszterelnök tárgyalni akar Joe Biden amerikai elnökkel, mielőtt arról dönt, hogy Olaszország visszavonja-e részvételét a kínai kezdeményezésre indult Egy övezet, egy út gazdaságfejlesztési programból.

Az olasz kormányfőnek ez lesz az első hivatalos látogatása Washingtonban tavaly októberi kormányra kerülése óta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.