A betegeknek azonban továbbra is otthon kell lábadozniuk és az orvosuk utasításai szerint eljárni, úgy mint a többi légúti megbetegedésnél.
Hétfőtől megszűnik a COVID-19-fertőzöttek ötnapos karanténja.
Azok, akik nincsenek beoltva, és pozitív lesz a tesztjük, minimum tíz napra karanténba kell vonulniuk.
A rendhagyó módon való szavazás minden egyes fázisát szabályozza a módosítás, és lehetővé teszi, hogy a COVID-19 betegség miatt karanténba kerülő választópolgárok is szavazhassanak.
Az elmúlt héten a járásban két alapiskolában, Tiszolcon és Gesztecén a felső tagozatos osztályok távoktatásban tanultak.
Az elmúlt héten megdőlt az iskolai öntesztelés rekordja, összesen 617 964 öntesztet végeztek el.
A kötelező karantén nem vonatkozik a 12 év alatti gyerekekre és az átutazókra, továbbá a román állampolgárságú ingázó diákokra, munkavállalókra.
Január 25-től változtak a karanténra vonatkozó szabályok. Önben is kérdések merültek fel a változtatásokkal kapcsolatban?
A döntést azzal magyarázzák, hogy a koronavírus omikron változatának lappangási ideje valamivel rövidebb ideig tart, és a betegség lefolyása is enyhébb, mint a korábbi variánsok esetében volt.
A legtöbb pozitív PCR tesztet csütörtökön Pozsonyban, a Dunaszerdahelyi járásban és Kassán vették nyilvántartásba.
Az iskolások 21,2 százaléka tanul jelenleg távoktatásban.
Tibor Gregor, a Klub 500 ügyvezető igazgatója szerint ugyanis fennállt a veszély, hogy stratégiai üzemekben kellett volna kulcsfontosságú részlegeket leállítani.
Ezen a héten még nem lesz változás.
Az esküvőn való részvétel körülményesebb lesz. De akit háromszor beoltottak, arra lehet, hogy csak három nap karantén vár.
Tömeges tesztelésre hivatkozva rendelték el a hatóságok.
Erről Jana Bittó Cigániková SaS-es képviselő beszélt a Ta3 hírtelevízió A politikában című műsorában vasárnap.
A várható omikroncunami miatt van szükség a kurtításra.
Nagy az esélye annak, hogy január 10-én visszaülhetnek a diákok az iskolapadokba.
A teljesen beoltottaknak csak hét napig kell izolálniuk magukat.
Az édesanyát Coviddal kezelték.
Az izraeli miniszterelnök karanténba vonult a kormányülés közepén, miután a lányáról kiderült, hogy koronavírus-hordozó.
Lányától elkülönítve várja a PCR-teszt eredményét.
Van még jóérzés az emberekben.
Kassa megyében a koronavírus-járvány miatt 43 megyei fenntartású középiskola összesen 252 osztálya van karanténban.