Kassa megyében 43 középiskola 252 osztálya van karanténban
Kassa megyében a koronavírus-járvány miatt 43 megyei fenntartású középiskola összesen 252 osztálya van karanténban.

Több mint 3540 középiskolás diák tanul távúton – közölte Anna Terezková, Kassa megye szóvivője. Tájékoztatása szerint több mint 730 diák, valamint 220 pedagógus és nem pedagógiai alkalmazott koronavírus-tesztje lett pozitív.
„Kassa megye továbbra is figyelemmel követi a helyzet alakulását, s az iskolákban továbbra is szigorított higiéniai előírások vannak érvényben” – mondta a szóvivő.
Járvány idején az iskolákat kellene utolsóként bezárni, akkor is csak szélsőséges esetben, a lehető legrövidebb időre – véli Michal Rehúš, az Oktatási Elemzések Intézetének (CVA) elemzője arra reagálva, hogy a regionális közegészségügyi hivatalok döntése alapján egyre több iskolát zárnak be országszerte.
Az elemző rámutat, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is arra szólít, hogy a gyerekek lelki egészsége érdekében az iskolák maradjanak nyitva a tél folyamán. „Előbb minden mást kellene bezárni, amit lehet, s csak aztán az iskolákat, de csak szélsőséges esetben” – mondja Rehúš. Hozzáteszi, a regionális közegészségügyi hivataloknak pedig alapos magyarázatot kellene adniuk arra, milyen adatok alapján döntöttek a bezárás mellett.
Ján Mikas országos tisztifőorvos viszont eltérő véleményen van, szerinte az ország valamennyi iskolának át kellene térnie a távoktatásra. Ezt igen fontos eszköznek tartja a járvány elleni küzdelemben, mivel az egészségügy az összeomlás szélén áll, és a gyermekek és fiatalok körében magas a fertőzöttség aránya.