Szörnyű idők elé nézünk - mondta Robert Fico miniszterelnök a tévéinterjúban.
Év eleje óta a medvepopuláció 10 százalékkal csökkent.
A világhírű AC/DC együttes vasárnapi koncertjével kapcsolatban a pozsonyszőlősi régi repülőtéren forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Alsósajó polgármestere úgy látja, a környezeti katasztrófa kezelése körül kialakult helyzet az állami hatóságokat nem érdeklik eléggé.
Az előző év végén a törvényhozás a szakmai nyilvánosság és az érintettek bevonása nélkül, közvetett törvénymódosítással olyan jogi változásokat hajtott végre, amelyek az önkormányzatokra nézve rendkívül hátrányosak.
A rendőrök kedden este megbüntettek négy személyt, akik a kijárási tilalom ellenére alkoholt fogyasztottak egy vendéglátóhelyen Pozsony központjában.
Gyűlöletbeszéd esetén a közösségi hálókon, amennyiben az kimeríti a bűncselekmény fogalmát, eljárás indul.
Csak idő kérdése, mikor érkezik meg hozzánk is.
A Lex Korona egyebek mellett lehetővé teszi azt is, hogy az állam beavatkozzon az állampolgárok alapvető és szabadságjogaiba.
Tíz napon belül, hogy bevezették a beoltottság kötelező igazolását a munkahelyeken, több mint 420 ezer adag oltóanyagot adtak be.
A Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) a felelősségteljes viselkedésre szólítja fel a lakosokat magukkal és másokkal szemben is.
Szlovákiában nincs olyan politikai személyiség, aki képes lennek alapvető konszenzust elérni a koalíció és legalább az ellenzéki pártok egy része közt a Covid-ellenes oltások kérdésében.
A felmérés szerint a negatív értékelések hirtelen növekedését bizonyos mértékben a koronavírus-járvány következményeihez lehet kötni.
Két hét múlva alapjaiban megváltoznak a brit–uniós kapcsolatok, így Európa-szerte elkezdtek készülni a – megállapodás nélküli – brexit hatásaira.
Kassa megye ismét szigorítja a járványellenes intézkedéseket.
Helyszíni bírságot akkor szabhatnak ki, ha az érintett felhívásra sem tartja be a maszkviselési szabályokat.
Szerdától megnyitották Kassán a koronavírus járvány miatt korábban bezárt piacot a Domonkosok terén, valamint a köztemető és a krematóriumhoz tartozó urnatemető is megnyitja kapuit.
Az alkalmazottat nehezebb lesz elbocsátani.
Nem ártana tudatosítani, hogy a problémák megoldása felé vezető helyes út, ha felismerjük őket, még akkor is, amikor eddig nem tapasztalt kihívásokat kell megoldanunk!