Koronavírus – Kassa megye szigorít
A fertőzöttek számának folyamatos emelkedése miatt Kassa megye ismét szigorítja a járvány terjedését megakadályozni hivatott intézkedéseit.

A kerületi önkormányzat honlapján közölt adatok szerint jelenleg három megyei fenntartású gimnáziumot – Korompán, Szobráncon és Iglón – zártak be a koronavírus miatt. A diákok távoktatással folyatatják tanulmányaikat.
„Mivel a lakosság koronavírus által leginkább fenyegetett korcsoportjáról van szó, a járvány kitörése óta igyekszünk az országos intézkedéseken felüli védelmet biztosítani számukra. Az első hullámban az idősotthonok egyetlen lakója vagy alkalmazottja sem fertőződött meg, sajnos, ezt most nem tudtuk megakadályozni. A vírus terjedésének minimalizálása érdekében október elsejétől látogatási tilalmat vezettünk be minden idősotthonunkban. Jelenleg gyorsteszteket osztunk szét, nem csak a megyei fenntartású intézményekben. Abban az esetben, ha a helyzet rosszabbodik, a Kassai Kerületi Önkormányzat válságstábja a helyzethez mérten reagál majd” – közölte Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke.
A Kassa megyei idősotthonokban szigorú higiéniai-járványügyi intézkedések vannak érvényben, ugyanez vonatkozik az iskolákra és az iskolai létesítményekre.
Tilos a szalagavatók és más tömegrendezvények rendezése, valamit azt ajánlják, a szakköröket, erdei iskolákat, sítanfolyamokat se tartsák meg. Az iskolákat rendszeresen fertőtlenítik.
A közlekedés terén a helyközi járatok egyelőre a megszokott menetrend szerint közlekednek. Ugyanez vonatkozik a Kassa– Hidasnémeti autóbuszjáratra, de a határon ellenőrzik az utasok iratait. Az autóbuszokat, a buszpályaudvarok és az ügyfélközpontok belső tereit rendszeresen fertőtlenítik.