Gyurovszky László szerint, ha valamelyik párt az etnikumnak csak 30-40%-át képviseli, az nem etnikai párt.
Az ukránok ezzel elvágták az utolsó előtti utat az esetleg még a térségben tartózkodó orosz katonák számára, hogy fegyverekhez és egyéb felszereléshez jussanak.
Nem lesz lezárva Vágsellyén a Vág-híd a karbantartási munkák alatt.
Az Adásidő vendége ezúttal Tokár Géza politológus volt.
Az 1961-ben épült kálnai híd a veszélyességi skála utolsó előtti kategóriájába tartozik
Több mint 75 évvel ezelőtt Eduard Beneš államfő dekrétumai az országban élő magyar kisebbséget háborús bűnösnek minősítették és ezért általános jogfosztásuk mellett vagyonelkobzásra is ítélték.
A dugóban emiatt legalább harminc percet kell várni.
A három párton belül még lezajlanak az országos közgyűlések, csak azután valósulhat meg a közös kongresszus.
Acélszerkezetű, faragott fa és kő díszítésű hidat álmodtak meg, két oldalán jelképes őrházzal.
Nem engedhetjük, hogy a módosító javaslatban benne maradjon egy olyan kitétel, amely veszélyeztetheti az iskoláinkat, amelyre hivatkozva magyar tanítási nyelvű kisiskolákat zárhatnának be.
Jelenleg a földmunkákat végzik, folyamatban van a gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt járda építésének előkészítése is.
A három metropolisz közötti utazási idő így egy órára csökken.
A kilenc év alatt elkészült projekt összekapcsolja az ázsiai gazdasági és pénzügyi metropoliszokat a dél-kínai Kuangtung tartomány fejlődő területével.
Kedvezményes üdülési lehetőség Kárpátalján a magyar nagycsaládosoknak.