2020. október 16., 09:03

HÍD: Az oktatási tárca törvénytervezete veszélybe sodorhatja a magyar iskolákat

A HÍD szerint az oktatási minisztérium aktuális törvénytervezetében foglalt változások lehetőséget adnának arra, hogy a tárca minden indoklás nélkül szüntessen meg oktatási intézményeket.

201605251410540.KISISKOLAK_1-2.jpg
Nem gondoljuk, hogy ennek a lehetősége rossz szándékkal vagy rosszindulatból került be a törvénytervezetbe, de semmiképpen sem feledkezhetünk meg azokról az igyekezetekről, amelyek a korábbi időszakokban a magyar nyelvű iskolahálózat ellen irányultak,

– jelentette ki Sólymos László.

Ravasz Ábel, a Híd elnökségi tagja sem tartja demokratikusnak a törvényalkotó megfogalmazását.

Nem kockáztathatunk. Nem engedhetjük, hogy a módosító javaslatban benne maradjon egy olyan kitétel, amely veszélyeztetheti az iskoláinkat, amelyre hivatkozva magyar tanítási nyelvű kisiskolákat zárhatnának be. Nem gondolom, hogy messze járok az igazságtól, ha azt mondom, hogy a koronavírus-járványra, illetve a gazdasági válságra hivatkozva ezt meg is lépjék,”

– hangsúlyozta Ravasz.

 

A Híd ezért indítványozza, hogy a módosító javaslattal kapcsolatos kifogásait és aggályait a három párt közösen fogalmazza meg és ezeket a Híd, az MKP és az Összefogás közösen tolmácsolja az oktatási miniszternek.

A Híd erről a mai nap tájékoztatja a tárgyaló partnereit.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.