Franciaországban a koronavírus-járvány miatt jelenleg érvényben lévő szigorú kijárási korlátozások május 11-től fokozatosan feloldják.
A CGT azt javasolta, hogy a balkonokra kiállva edénycsörömpöléssel és közös énekléssel tiltakozzanak az emberek a kormány kríziskezelése ellen.
A franciák alig hat százaléka esik át a koronavírus-fertőzésen május 11- ig, ami nagyon alacsony szint , hogy további óvintézkedések nélkül az országot ne érje el a járványnak egy második hulláma.
Feltehetően őt már nem fogják ismét kiengedni.
Két embert megölt, további hetet pedig megsebesített egy késes támadó szombat délelőtt a délkelet-franciaországi Romans-sur-Isere városban.
A karantén életbe lépése óta a biztonsági erők 5,8 millió ellenőrzést hajtottak végre.
A jármű vezetője, mikor meg akarták állítani a csendőrök, gázt adott, és megpróbált elmenekülni a helyszínről.
Az elmúlt 24 órában Franciaországban 946-tal nőtt a kórházban kezelt fertőzöttek száma, és több mint 220 új beteg került intenzív osztályokra.
Négy napra leállítja spanyol és francia üzemeit az Airbus, hogy szigorú egészségügyi intézkedéseket vezessen be.
A március 15-i első forduló eredményeit érvényesnek tekinti a belügyminisztérium, így az első fordulóban megválasztott polgármesterek győzelmét is.
A járványveszély miatt alacsony részvétel várható.
Az USA felfüggeszti az európaiak beutazását, Franciaországban egyre több a beteg, Csehországban is emelkedett a fertőzöttek száma, Szerbia határátkelőket zár le Magyarország felé.
Két ellenzéki képviselő sürgős intézkedéseket és vizsgálatot sürget Emmanuel Macron részéről.
Válaszul a jobboldali és a baloldali ellenzék is bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, de annak elfogadására nincs esély.
Ártalmatlanították a tettest.
Egy újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírus okozta megbetegedést Franciaországban.
Párizsban és Bordeaux-ban is regisztrálták.
A párizsi terrorelhárítási ügyészség robbanószerkezetek készítése miatt vizsgálatot indított.
Az egyik előállítottat 2018-ban már elítélték terrorizmus dicsőítése miatt - közölték kedden igazságügyi források.
„Büntetnék” azokat, akik 64 éves koruk előtt mennének nyugdíjba, ami a szakszervezeteknek egyáltalán nem tetszik.
A francia hatóságok a spanyol rendőrségtől kaptak jelzést arról, hogy egy bűnbanda a Párizs melletti kastély kirablására készülhet.
Párizs el akarja kerülni a kereskedelmi háborút az Egyesült Államokkal, de ha kell, készen áll választ adni európai partnereivel.
Késsel támadt járókelőkre Párizsban pénteken egy férfi, többet megsebesített, egyiküket megölte.
A madárinfluenza miatti hirtelen állománycsökkenés az árak jelentős emelkedését eredményezte, a hízott máj is az addiginál drágábban kerülhetett piacra.