Így hálálta meg, hogy kiengedték a börtönből
A koronavírus-járvány miatt engedték szabadon nemrég azt a férfit Franciaországban, aki azonnal bűnözőként viselkedett. Néhány napja ellopott egy autót, aminek később felrobbant az olajtankja, majd amikor a rendőrök el akarták fogni, fejszével fenyegette meg őket.
Franciaországban több ezer rabot szabadon engedtek a börtönökből a koronavírus-járvány miatt – így akarták ugyanis elkerülni, hogy a vírus gócpontjává váljanak a börtönök.
Ennek eredményeként Franciaországban márciusról áprilisra mintegy nyolcezerrel kevesebben voltak már a börtönökben. Közéjük tartozott az a férfi is, aki szabadulása után nem sokkal most újra bűncselekmények sorát követte el.
Az egykori rab április elején ellopott egy autót Saint-Fort-sur-le-Né-ben, két nappal később pedig komoly károkat okozott, amikor felrobbant az autó olajtankja. Ezután próbált elmenekülni a rendőrök elől, akik azonban kutyák segítségével utolérték.
Ennek az lett a vége, hogy az egyik kutyát rá kellett engedni a férfira. Végül letartóztatták.