Erről jelenleg a két ország belügyminisztériuma egyeztet - közölte Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere Facebook-videójában.
Egy párkányi nő érintkezett egy fertőzött személlyel, jelenleg otthoni karanténban van.
Éppen azok gátolták az igazságszolgáltatást, akiknek biztosítaniuk kellett volna.
Egymillió maszk és százezernyi gyorstesztet küldtek.
Szemes Tomáš tudományos kutató a ma7-nek elmondta, mit jelent és miért is fontos a vírus izolációja.
Valószínűleg szívroham okozta annak a 84 éves asszonynak a halálát, akinél korábban koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak - tájékoztatott csütörtökön Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök.
A magyar fél döntése okán zárva marad a Révkomárom – Komárom határátkelő - közölte Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Újabb koronavírus-fertőzéses eseteket találtak az országban, de nem emelkedett drasztikusan a számuk.
A Besztercebánya Megyei Önkormányzat olyan önkénteseket keres, akik a terjedő koronavírus-járvány kapcsán főként időseknek tudnának segítséget nyújtani.
A szerződést 1995. március 19-én írta alá Párizsban Horn Gyula magyar és Vladimír Mečiar szlovák miniszterelnök.
Az új képviselők megkapják a képviselői igazolványukat és a szavazókártyákat.
A Szlovákiában jelenlévő koronavírus első vírustörzsét sikerült izolálniuk a Szlovák Tudományos Akadémia virológusainak.
A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették.
Elhagyhatta a kórházat az úgynevezett nulladik szlovákiai koronavírus-fertőzött és az édesanyja.
Erről a két ország állapodott meg csütörtökön.
A csoportos megbetegedések szakaszába lépett a járvány Szlovákiában is.
Ha a járványhelyzet nem kíván újabb intézkedéseket, csak az államtitkárok visszahívása kerül napirendre.
Már száz felett a szlovákiai betegek száma.
Inkább kártyával fizessenek.
A diákokat is hazahozzák.
A karanténközpontban a szállás ingyenes, az ellátásért fizetni kell.
Néhány szolgáltató a SIM kártyák 50 százaléka esetében regisztrált csökkent mobilitást.
A kormánykoalíció lecserélheti Milan Lučanskýt, a jelenlegi rendőrfőkapitányt.
Interjúnk Jankovics Marcell rajzfilmrendezővel felvidéki és erdélyi gyökereiről, pályájának sikereiről és kudarcairól, az értelmiség felelősségéről, kultúrharcról és a magyarság megmaradásáról.