2020. március 19., 09:46

Megvannak az első szlovákiai gyógyultak. Rögtön ketten

Elhagyhatta a kórházat az úgynevezett nulladik szlovákiai koronavírus-fertőzött és az édesanyja.

Mindketten otthoni karanténba kerülnek - tudta meg a noviny.sk.

Szlovákiában elsőként egy 52 éves férfinál igazolták az új típusú koronavírus-feetőzést. Másnap, március 7-én a férfi feleségénél és fiánál is beigazolódott a fertőzés. A fiú február közepén Velencében járt, így szülei tőle fertőződhettek meg.

Eva Kliská, a pozsonyi egyetemi kórház szóvivője szerint a két páciens kórházi ellátása befejeződött, miután már nem mutatnak tüneteket.

Biztonsági megfontolásból a fiatal férfit és édesanyját 14 napos otthoni karanténba helyezik. Nem hagyhatják el az otthonukat, nem fogadhatnak vendégeket sem.

Arról továbbra sem közöltek információkat, hogy az elsőként diganosztizált 52 éves férfi milyen állapotban van. Peter Pellegrini leköszönő kormányfő tegnap arról beszélt, 35 pácienst kezelnek kórházban, a többiek otthoni karanténban vannak. Elmondása szerint egyik fertőzött állapota sem olyan súlyos, hogy lélegeztetőgépre lenne szüksége.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.