19 újabb fertőzöttet találtak. Megvannak az első szlovákiai gyógyultak - HÍRFOLYAM
A csoportos megbetegedések szakaszába lépett a járvány Szlovákiában is.

A kormányfő szerint nincs értelme tesztnek alávetni mindenkit, aki veszélyben érzi magát, csak azért, „hogy nyugodtan alhasson.” Hozzátette: nem pazarolhatnak, mert aztán nem fog jutni teszt azok számára, akiknek tényleg szükségük lesz rá.
Saková elmondása szerint minden hazatérőt koronavírustesztnek fognak alávetni. Ha az eredmény negatív lesz, az állami karanténközpontokból otthoni karanténba vonulhatnak.
Jelen pillanatban a két ország, Szlovákia és Magyarország belügyminisztériuma egyeztet arról, hogy Komáromnál újra megnyissák a határt - közölte Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere.
Ezekkel az indokokkal szegik meg a kijárási előírásokat. Ha nem lenne komoly a helyzet, nevetnénk...
Újabb 427-en haltak meg Olaszországban a koronavírus-járvány következtében, ezzel pedig már 3405 -re nőtt a halálos áldozatok száma az európai országban.
Csütörtök délután landolt a pozsonyi repülőtéren egy repülőgép, amely egészségügyi felszerelést hozott Kínából. A szállítmányt Peter Pellegrini leköszönő kormányfő és Denisa Saková leköszönő belügyminiszter vették át.
Március 19-én adták hírül a sajtóügynökségek, hogy Szlovák Tudományos Akadémia tudósainak Szlovákiában is sikerült izolálni a koronavírust. A hírekben felbukkant a dunaszerdahelyi születésű Szemes Tomáš tudományos kutató neve is, aki a ma7-nek elmondta, mit jelent és miért is fontos a vírus izolációja.
19-cel nőtt a fertőzöttek száma Szlovákiában - jelentette be Peter Pellegrini, akinek egyúttal ez volt az utolsó hivatalos fellépése miniszterelnökként. Éppen ezért kihasználva a lehetőséget köszönetet mondott a polgároknak a támogatásért és kormánya tagjainak az elmúlt időszakban elvégzett munkáért. Mint mondta, a való élet majd megmutatja, ki tudja irányítani ezt az országot.
A koronavírussal kapcsolatban elmondta, legutóbb 373 tesztet végeztek el, és eddig összesen 2316 negatív és 123 pozitív eredmény született.
Újabb koronavírus-fertőzéses eseteket találtak az országban, de nem emelkedett drasztikusan a számuk – tájékoztatott csütörtökön Peter Pellegrini (Smer-SD) leköszönő miniszterelnök. A pontos adatokat a kormányülés után közli a kormányfő.
Valószínűleg szívroham okozta annak a 84 éves asszonynak a halálát, akinél korábban koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak - tájékoztatott csütörtökön Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök.
A magyar fél döntése okán zárva marad a Révkomárom – Komárom határátkelő.
Utánajártunk, milyen változtatásokat eszközöltek az elmúlt napokban több idősotthonban.
A Szlovákiában jelenlévő koronavírus első vírustörzsét sikerült izolálniuk a Szlovák Tudományos Akadémia virológusainak.
Március 23-tól a Kia Motors is leállítja a termelést.
Kassán a temetőket is érintik a koronavírus terjedését megakadályozni hivatott intézkedések, a városi válságstáb úgy döntött, március 19-től, csütörtöktől bezárja a köztemetőt és a krematóriumhoz tartozó urnatemetőt.
A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy nem volt koronavírussal megfertőződve az az amerikai férfi, aki kedden hunyt el egy kassai hotelben.
Elhagyhatta a kórházat az úgynevezett nulladik szlovákiai koronavírus-fertőzött és az édesanyja.
Az intézkedéssel a teherfuvarozók határátlépését szeretnék segíteni.
Ha a járványhelyzet nem kíván újabb intézkedéseket, csak az államtitkárok visszahívása kerül napirendre.
Térképen mutatjuk, az ország mely pontjain diagnosztizáltak új koronavírusos eseteket.