2020. március 19., 11:22

Szlovákiában is izolálták a vírustörzset

A Szlovákiában jelenlévő koronavírus első vírustörzsét sikerült izolálniuk a Szlovák Tudományos Akadémia virológusainak - tudatta a tudományos akadémia szóvivője, Monika Hucáková.

koronavírus, kutatás
Illusztrációs felvétel
Fotó: TASR

A genetikai jellemzők feltárása után

az országban lévő SARS-CoV-2 koronavírus-törzs is az európai vírusarchívumba kerül, hogy a nemzetközi kutatások számára elérhető legyen.

Nagy siker ez a mostani, mely a szlovákiai kutatók összefogását mutatja” 

- jelentette ki Boris Klempa, az SzTA Orvos-biológiai központjának egyik vezetője.

A kutató hozzátette, hogy a Szlovák Közegészségügyi Hivatalával közös munka eredményeként sikerült izolálni a vírustörzset. Edita Staroňovának köszönhetően jutott hozzá a kutatócsoport az első szlovákiai fertőzöttek mintáihoz.

A vírustörzs izolációját követően a genetikai állományukat tartalmazó, nem fertőző mintákat készítettek, melyekkel jelenleg a Comenius Egyetem tudományos csapata dolgozik.

A munkát a pozsonyi egyetem kutatói végzik, Tomáš Szemes irányításával. A mostani tevékenység lényege, hogy identifikálják a teljes vírusgénállományt.

A magyar származású kutatót munkatársunk megkereste, hamarosan interjúval jelentkezünk.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2020. 03. 19., cs - 13:51

Gratulálok Szemes Tamás professzor úrnak!