A Pozsonyt elkerülő körgyűrű, a D4/R7 gyorsforgalmi út újabb szakaszait nyitják meg a hétvégén.
Lezárt "Slovnafti-út", elterelt forgalom a D2-esen. Van mire figyelni!
"(...) ezek az emberek lelkiismeretesen és a legjobb tudásuk szerint végezték a munkájukat annak ellenére is, hogy egyesek ennek az ellenkezőjét kívánták."
Hogy konkrétan mennyire kerül majd egy kW/h áram, nem tudni. Sulík csak annyit mondott, nagyjából a 2020-as szintre emelkedik az ár. Ez mintegy 18-20%-os emelkedést jelent, amely majdnem duplája az előzetesen várt 10% körüli értéknek.
A kormányfő, Eduard Heger is reagált arra, hogy pénteken szabadon engedték a NAKA nyomozóit és a belső ellenőrzés megbízott vezetőjét.
Az esetben még felháborítóbb, hogy a férfi ezt követően még csak ki sem ment megnézni, a véletlenül elsült fegyver nem okozott-e kárt valakiben.
Békeidőben még elviselhető, sőt, helyenként egészen szórakoztató egy-egy ilyen purparlé, viszont kritikus helyzetben, ahogy az látszott idén tavasszal, a Szputnyik-ügy zenitjén, igen súlyos következményei lehetnek.
A szlovákiai székhelyű ESET kiberbiztonsági vállalat szakemberei szerint mostanában feltűnően sok netes csalóval és kiberbűnözővel találkozni a bazos.sk online piacterén.
Az új javaslat értelmében a rendőrfőnököt, illetve a belső ellenőrzés vezetőjét indoklás nélkül is vissza lehet hívni.
A pozsonyi kerületi bíróság döntése alapján szabadlábra helyezik Peter Scholtzot, a belügy belső ellenőrzésének megbízott vezetőjét, illetve négy másik nyomozót Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) kötelekéből is.
Jelentősen megnőtt a kórházban ápoltak száma, 592 személy szorul kórházi ellátásra.
A kisebbségi jog- és érdekérvényesítéssel foglalkozó szakember néhány nappal ezelőtt amerikai kutatók előtt tartott előadást a Beneš-dekrétumok máig ható jogérvényességéről. A tanulságok rendkívül érdekesek.
Így tényleg nagyon nehéz nyerni...
Berényi József a TASR TV vendége volt.
Ez egy politikai boszorkányüldözés, (...) ahol a vádirat megegyezik az ítélettel
Ezt főleg azoknak ajánlják, akiknek gyengébb az immunrendszerük.
Ez a felvidéki magyarokat amúgy sem érinti.
"Szimbolikus, hogy a nemzet összetartozását is megtestesítő jelöltet állítunk a legfőbb közjogi méltóság betöltésére..."
Növekedett azoknak a száma, akik hajlandóak voltak beoltatni magukat a COVID-19 elleni vakcina első adagjával.
A „kisebbségek barátai” véleményezni fogják azokat a törvényjavaslatokat, amelyek hatással vannak a nemzeti kisebbségek életére.
A szennyvíz vírusterhelésére vonatkozó vizsgálati eredmények több megyében nagymértékű növekedést mutatnak a 37. héthez képest.
A trsztenái járási kórház igazgatója szerint, egyszerűbb volna számukra, ha Lengyelországhoz csatolnák őket.
A szerdai nap folyamán a a PCR és antigéntesztek által kiszűrt pozitív eseteknek a 2,05 százaléka került ki a beoltottak közül.
Az események sodrában a férfiúi erőtől duzzadó házelnök mozgalma a koalíció számára egyre inkább lenyelhetetlenné és kiköphetetlenné válik.