Varga Judit: Magyarország szabad, független ország
Varga Judit igazságügyi miniszter egyértelművé tette az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi (LIBE) bizottságának küldöttsége számára, hogy Magyarország szabad, független ország és a bizottságnak semmiféle hatalma nincs felette. Erről a miniszter számolt be a Budapesten tartózkodó küldöttséggel folytatott egyórás megbeszélést követő sajtótájékoztatón csütörtökön.
Kifejtette:
A jogállami viták értékviták, nem a jog betartásáról szólnak. Ezekre csak politikai válaszokat lehet adni. A 7. cikkelyes eljárás is erről szólt, most pedig az európai baloldali többség nem hagyja, hogy a magyarok megvédjék a gyerekeiket. A LIBE bizottság már nyáron támadást intézett a magyarok ellen a gyerekvédelmi törvény miatt - emlékeztetett Varga Judit.
Jelezte:
azt is tisztázta a küldöttséggel, hogy a 7. cikkelyes eljárás jelen szakaszában az EP-nek - és így a LIBE bizottságnak - semmi dolga.
Most az EU Tanácsa előtt van az ügy. Az EP próbál ugyan nyomást gyakorolni az eljárásra a "tanácsi" szakaszban is, de ehhez nincs joga. Az EP "várja ki a sorát!" - mondta a miniszter.
- fűzte hozzá. Ugyanakkor köszönetet mondott azoknak a képviselőknek, akik a magyar álláspont mellett szólaltak fel. "Európa még sokszínű" - jegyezte meg.
Varga Judit elmondta, hogy a küldöttség tagjainak útravalóul azt a könyvet adta, melyben részletesen cáfolták a korábbi Sargentini-jelentést.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-ban az emberi méltóság, szabadság és demokrácia alapvető érték, a magyar kormány pedig csak a magyar nép demokratikus döntésének akar megfelelni.
Kérdésre válaszolva közölte:
Az EU helyreállítási alapjára vonatkozó kérdés kapcsán a miniszter leszögezte: "nem fogunk engedni a zsarolásnak".
- tette hozzá.
Varga Judit elmondta, hogy
- jegyezte meg az igazságügyi miniszter.