Erről Robert Fico miniszterelnök a közösségi hálón közzétett videójában beszélt.
Denisa Saková gazdasági miniszter közösségi médiában közzétett bejegyzése szerint a kiégett nukleáris fűtőelemek tárolására szolgáló lerakó lehetséges helyszínei 30 éve ismertek már.
Vizsgálja az Alkotmánybíróság, hogy összhangban van-e az alkotmánnyal az ország biztonsági helyzetének javítását célzó egyes intézkedésekről szóló törvény.
Elbocsátottak a rendőrség kötelékéből a tavaly novemberi kassai gyilkosság ügyében érintett másik rendőrt is.
Branislav Gröhling, az SaS elnöke a lehetséges minisztercserékre és Andrej Danko SNS-elnök Robert Fico kormányfőnek írt levelére reagált.
A belügyminiszter hangsúlyozta, Szlovákia nem érdemel előrehozott választást.
"Az elkövetkező napokban megszólítjuk a jelenlegi parlamenti pártokat, hogy lássuk, ki mennyire tartja fontosnak a kisebbségi jogérvényesítést."
Az SNS elnöke szerint Robert Fico kormányfő a koalíciós szerződés megszegésével oldaná meg a válságot.
Hétfőig kaptak időt.
Javítani kell a két ország politikai kapcsolatait - ért egyet Peter Pellegrini szlovák és Petr Pavel cseh államfő.
Šutaj Eštok szerint a Hlas mindent megtesz, hogy a koalíció visszatérjen fő feladatához, és az emberekért dolgozzon.
Foglalkozni fog az Alkotmánybíróság Lucia Plaváková beadványával, aki az alapvető képviselői jogai korlátozását kifogásolta.
A kormányt akarják megbuktatni a miniszter szerint.
A konzorciumot a pozsonyi Nyílt Társadalom Alapítvány nonprofit szervezet hozta létre öt partnerszervezettel közösen.
Nem minden arany, ami fénylik
Robert Fico miniszterelnök (Smer-SD) levélben fordult Elon Muskhoz, hogy információkat kérjen a Szlovákiában működő civil szervezetek és médiumok számára nyújtott külföldi támogatásokról.
Több miniszter elképzelhetőnek nevezte a kormányátalakítást, mivel a parlamenti erőviszonyok is változtak.
A súlyosbodó járványhelyzet miatt hétfőn látogatási tilalmat rendeltek el a pozsonyi Szív- és Érrendszeri Betegségek Nemzeti Intézetében (NÚSCH).
Peter Pellegrini szlovák államfő hétfőn a Grassalkovich-palotában öt új nagykövetet nevezett ki.
Hétfőn bombafenyegetést kapott a Magyar Szövetség, a párt azonnal értesítette a rendőrséget.
Az egész téma olybá tűnik, mintha mindenki a tűzoltással szeretné elejét venni magának a tűznek, és a kiváltó okok helyett a következményt próbálnák orvosolni.
Előre bejelentett országos bombariadó miatt a Városháza 11:30 és 12:30 között zárva tart.
Viliam Karas jogosnak tartja az emberek félelmeit Szlovákia külpolitikai irányvonalával kapcsolatban.
Szerencsére senkinek nem esett komolyabb baja.