Szép Katyusa mindig hazavár

Fico moszkvai látogatása felért egy diplomáciai nagyüzemmel, hiszen a szlovák kormányfő az orosz, a kínai és a brazil elnökkel is találkozhatott. Más kérdés, hogy ehhez az ukrajnai háború árnyékában megrendezett győzelmi ünnepségre, egyedüli uniós kormányfőként, kellett ellátogatnia az orosz fővárosba. Arról csak a következő hetekben megjelenő közvélemény-kutatások adnak majd hozzávetőleges képet, hogy a kissé szégyenlősre sikeredett moszkvai vizit politikailag kifizetődő volt-e a kormányfőnek.

Nagy elmozdulásokra reálisan aligha számíthatunk, a Smer táborában jelentősebb lemorzsolódást aligha okoz a parola az orosz elnökkel, sőt még akár újabb támogatókat szerezhet az SNS vagy a Republika választói közül. A másik oldalon a parlamenti ellenzék Fico moszkvai útját a saját szimpatizánsai felrázására, mozgósítására használhatja fel.

A felmérések számai a következő hetekben kapaszkodót adnak majd ahhoz, hogy ebben a mozgósításban mennyire volt sikeres az ellenzék. Az első jelek nem arra mutatnak, hogy az oppozíció sokat profitálna, a kifulladóban lévő kormányellenes demonstrációknak a múlt hétvégi tüntetések tükrében Fico moszkvai látogatása sem adott nagyobb lendületet.

Fico láthatóan maga is mérlegelte, hogy a moszkvai útja többet visz-e, mint amit a konyhára hoz. Személyesen találkozhatott a világ több vezető politikusával, de a győzelmi ünnepségek szimbolikus eseményén, a Vörös téri díszszemlén – aligha véletlenül – nem mutatkozott a meghívást elfogadó állami vezetők között.

Arra viszont elmondása szerint alkalma nyílt, hogy a Szovjetunió második világháborús győzelmének emléket állító interaktív tárlaton rágyújthasson a Katyusa című dalra. Fiatalabb olvasóink kedvéért rögzítsük, a népszerű szovjet-orosz katonadalt, amelyben egy lány várja haza kedvesét a frontról, magyarra is lefordították. A lapunkat forgatók között vélhetően olyan is van, aki felidézi magában Karády Katalin hangját, ahogy az édes-bús dalt énekli. Súgd meg annak a büszke katonának, szép Katyusa mindig hazavár!

Ha eltekintünk a moszkvai győzelmi parádétól és a pápaválasztástól, akkor is emlékezetes hetet hagytunk a hátunk mögött. A két ázsiai atomhatalom, India és Pakisztán között újra kiéleződött a konfliktus, ami súlyos globális kockázatokat hordoz. A kasmíri kérdés a brit gyarmatbirodalom felbomlása óta megoldatlan, a többségében muszlimok lakta térség azóta is állandó feszültség forrása India és Pakisztán között. Hab a tortán, hogy a régió egy részét Kína tartja ellenőrzése alatt.

Nem véletlen, hogy a két atomhatalom között kiéleződő konfliktus lezárására azonnal megindult a diplomáciai közvetítés. Noha a mediátori szerepre elsők között jelentkezett be Irán és az Európai Unió, a legjobb lapjai Washingtonnak vannak, amely az elmúlt években Újdelhivel és Iszlámábáddal is jó kapcsolatokat épített ki.

Múlt hétvégén amerikai közvetítéssel, ha lezárni nem is, de érzékelhetően sikerült enyhíteni a konfliktust.

A globális téttel bíró közép-keleti válsággócok, amilyen a kasmíri határvita vagy Teherán atomprogramja, washingtoni perspektívából érthető módon elterelik a fókuszt a már negyedik éve zajló ukrajnai háborúról. Innen nézve talán némileg váratlan, de annál üdvözlendőbb fejlemény, hogy a múlt hétvégi diplomáciai nagyüzemnek köszönhetőn belátható közelségbe került a nyílt háborút lezáró tűzszünet lehetősége Ukrajnában.

Donald Trump beiktatása óta érzékelhetően nagyobb fordulatszámra kapcsolt az ukrajnai békefolyamat előkészítése, de a fegyveres konfliktus remélt gyors lezárása elmaradt. Az elmúlt hetekben Moszkva és Kijev is saját pozíciójának megerősítésére és időnyerésre törekedett, a háború tényleges lezárásához elengedhetetlen közvetlen tárgyalásokat elutasították.

Ezért jelent áttörést, hogy a tervek szerint a közeli napokban Isztambulban folytatódhatnak a 2022 tavaszán megszakadt orosz-ukrán tárgyalások. Akkor, ha hihetünk a kiszivárgott információknak, Kijev és Moszkva már közel került a megegyezéshez, de a britek és az amerikaiak lebeszélték Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az orosz feltételek elfogadásáról. Csak a margóra jegyezzük meg, három éve Zelenszkij jó eséllyel még sokkal kedvezőbb alkut köthetett volna Moszkvával, nem is beszélve az azóta meghalt vagy egy életre megnyomorodott több százezernyi katonáról és civilről.

Adódik a kérdés, mi vezetett odáig, hogy a jelek szerint Kijev és Moszkva is hajlandó leülni a tárgyalóasztalhoz?

A legegyszerűbb válasz az, hogy Oroszországnak és Ukrajnának is rendkívül beszűkült a mozgástere arra, hogy az eddigi időnyerésre játszó taktikáját folytassa. Ez még akkor is igaz, ha a pillanatnyi erőviszonyok a fronton Moszkva egyértelmű előnyét mutatják. A háború finanszírozása Oroszországra is súlyos terheket ró, Moszkva érdeke is az, hogy a tárgyalóasztal mellett, a nemzetközi közösség jóváhagyásával realizálja a háború során elért területfoglalásokat.